KiderĂĽlt

2012-01-09 19:41:26

Nos reggel megnézve az sms rovatot, nem írták meg a Naplóban, amit küldtem. A nagyobb baj az, hogy a rendezvények között sem írtak róla. Így kidobtam 90 Ft-ot. Ennyibe került az sms küldése. Napközben gondoltam egyet, mert volt rá kerek 5 percem és küldtem egy újabbat.

A szövege: Jan. 10-én (kedden) 17 órakor telekadó ügyben fórum lesz Gyulafirátóton a Hajmáskér u 2. alatti Művelődési Házban. Január 12-én (csütörtökön) 17 órakor Kádártán is ugyanebben a témában a Vasút u. és Hidegkút u-i saroknál a volt TSZ étteremben. Érdemes eljönni és elmondani gondolataikat! Katanics S. Ez már csak 2–szer 160 karakterbe fért bele így most 2-szer 90 Ft-ot kockáztattam. :-) Ennek végül is lett valamiféle eredménye. Igaz a biztonság kedvéért tanóráim megtartása után, kora délután írtam egy e-mailt is a felelős szerkesztőnek, kérve közöljék már le ezeknek a lakossági fórumoknak az időpontját. Indoklásul azt tettem hozzá, sokan lehetnek, akik nem Rátóton élnek, s hiába kaptak ők a postaládáikba értesítést, akik onnan elszármaztak, vagy a város más területein élnek, azok nem tudnak róla. Nem, mert sehol nem hirdetik. Kádártán élek magam is, annak ellenére, hogy itt 3 nap múlva lesz telekadó ügyben fórum, még szórólap nem jött. Hogy akkor honnan tudom a kádártai fórum pontos időpontját? Hát megsúgták olyanok, akik már megtudták, magától a főszervezőtől, azaz a városrész képviselőjétől.

Minden esetre ennek az e-mailnek volt értelme. Egy újságíró fel is hívott és további részletek után érdeklődött. Aztán felhívtam a felelős szerkesztőt is, aki elárulta, abban, hogy a mai sms-sem megjelenjen, ne is reménykedjek, de az igyekezetem nem volt hiábavaló. Megjelentetik a fórumokat a rendezvények között! S megjelenik várhatóan holnap az az olvasói levelem is (klikk ide) amit a pénteki Fideszes sajtótájékoztatóra írtam válaszul.

Kíváncsian várom, mennyien leszünk holnap 17 órakor Rátóton a telekadóval kapcsolatos fórumon.

Azt meg még izgatottabban, szóba kerül-e a leválás gondolata. Mert legutóbb valójában arra is felszólították a városrészi képviselőt a Gyulafirátótiak, hogy hívjon össze hivatalosan egy városrészi fórumot. Ezen ugyanis kimondható a szándék, miszerint megvizsgálják, hogy önálló településként miként tudna működni Gyulafirátót.

 

Vissza...