Hárman a ringben

2010-09-03 18:19:54

Pár órával ezelőtt eldőlt, kik szállnak ringbe Veszprémben a polgármesteri székért. A három talpon maradó, már szeptember elsején regisztráltatta magát. Délután 4 körül ránézve a választási honlapra, még a Jobbik és az LMP jelöltje is "döntésre várt." Ebből arra következtetek, hogy leadták az ajánlószelvényeiket.

Kérdés, hogy mennyit? Vélhetően keveset, bár erről semmit nem tudni hivatalosan.

Jómagam is csak találgatok. Abból következtetek erre, hogy a regisztrációs határidő lejárta után egy órával eltűntek a Jobbik és az LMP polgármesterjelöltjeinek nevei a választási honlapnak arról a részéről, amin Veszprém polgármesterjelöltjeit regisztrálták. Megérzésem szerint szabálytalanul. Mert ha leadták a szelvényeket a pártok megbízottjai (s erre utalt a "döntésre vár" kiírás), akkor azt kellett volna most feltüntetni, hogy a regisztráció elutasítva. Kíváncsian várom a hivatalos szervek magyarázatát. Érdekes, hogy a média munkatársainak ez nem tűnt fel. (Kis város, kis ügyek?) Ma adták le a 12 egyéni választókerületben az LMP és a Jobbik jelöltjei is az ajánlószelvényeiket. Ott is az volt feltüntetve, hogy "döntésre vár" a regisztrációs kérelem. Aztán 17 óra körül már mindenütt megtörtént a véglegesítés. 2 nappal ezelőtt az LMP elég kétségbeesett üzenetet tett közzé a segítőkész médián keresztül. Az a hír járta, hogy több jelöltjük sem tudta addig összeszedni a választók egy százalékának az ajánlását. Aztán két nap alatt megtörtént itt is a csoda. Akár a fővárosban. Tudom, erre nincs hivatalosan lehetőség. Mégis kíváncsi lennék, ha szúrópróbát tartanának egyesek ajánlószelvényei esetében és megkérdeznék, mégis kire tetszett az ajánlást leadni, félek nem minden esetben lenne ugyanaz a válasz, mint ami a szelvényen olvasható. Itt lenne az ideje ennek az ajánlási rendszernek a sutba dobásának. Ez így teljes kudarc. Többen panaszkodtak arra, hogy olyan szelvénygyűjtők kopogtattak be hozzájuk, akik miután elutasították őket, jegyzetet készítettek erről. Mások azt mondták, odaadták a ma legerősebbnek tűnő pártnak, mert féltik egzisztenciájukat és nem szeretnének "komcsi" jelzőt kapni. Megint más arról mesélt, ő bemutatja ma este a függetlenségét bizonyító és kitöltetlen ajánlószelvényt egy olyan erőszakos szomszédjának, aki "baloldalisággal" vádolja. Aki ezt mesélte, bizalmasan közölte velem azt is, neki is a megélhetése múlhat azon, ha kiderül, itt a városban inkább a baloldaliakkal szimpatizál. 

Az egyes veszprémi választókerületek jelöltjeiről, a polgármesterjelöltekről és a listáktól is ide klikkelve olvashat többet. 

 

 

Vissza...