Zsebmetsző városi döntés

2011-12-27 13:53:27

Figyelem! A fórum 2011. dec. 28-án (szerdán) 17 órakor lesz Gyulafirátóton a Művelődési Házban. Mélyen az emberek zsebébe nyúlt a veszprémi önkormányzat azzal, hogy jövőre bevezetik a telekadót. Az első felhördülők között vannak a gyulafirátótiak, akiknek az élére volt önkormányzati képviselőjük, Csunyi János állt. A városrész fideszes képviselője, Czaun János nemmel szavazott a közgyűlésen.

Csunyi János 1980-90 között tanácstagja, a rendszerváltástól 2002-ig képviselője volt a városrésznek.

- A veszprémi rendelet arról szól, hogy a 700 négyzetméternél nagyobb telkek után évente maximum 300 forintot kell fizetni négyzetméterenként. Ez Gyulafirátót esetében 282 telket jelent évi 32,6 milliós bevétellel, míg a szomszédos Kádártán a 97 telek után a város 7,6 millióra számít. Mindkét városrészben 120 forintnégyzetméterrel számolnak. A megyei jogú város ebből az adónemből 317 milliós bevételt remél.

Csunyi János szerint hangsúlyozottan jelentősége van a remél szónak, ugyanis meggyőződése, hogy az évi átlag 130 ezer forintos adót nem mindenki tudja kifizetni.

- Rátóton a közel 1000 négyzetméteres telkek idős emberek tulajdonában vannak, akik nyugdíjból élnek  magyarázza a helyszínen, a Faiskola utcai területet bemutatva. Földhivatali fénymásolatot is elővesz, amin jól látszik a telkek megosztása. Az előttem és mögöttem elterülő gaztengerben lelki szemeimmel látni vélem a 47 és a 100 telek elhelyezkedését.

- A telkek kialakítása öt évvel ezelőtt kezdődött, de csak úgy egy éve fejeződött be. A közművesítéshez a tulajdonosok árajánlatot kértek. Számítások szerint fejenként hárommillió forintot kellene fizetniük, ha lenne pénzük. Idősekről van szó, akik már nem fognak bele ekkora beruházásba.

December 28-án délután megbeszélést tartanak az érintettekkel a művelődési házban, ahová meghívta Porga Gyula polgármestert és Czaun János városrészi képviselőt. Szeretnének közös megoldást találni, mert azt elfogadhatatlannak tartják, hogy a nem eladható telkek után is fizetni kell.

Azt is méltánytalannak érzik, hogy a közterületi csatlakozással nem rendelkező telkekre is kivetették a magas adót. Ez utóbbi ügyben Csunyi János is érintett nyolc társával. A település másik részébe gurulunk át kocsival. A Kövesdombi utca mögötti házak alatt kialakított, részben közművesített (villany, víz, csatorna) 27 telek mellett parkolunk le.

- Látott maga a Faiskola utcai 147 telken, illetve itt házat? - teszi fel a kérdést Csunyi. - Más se. Legfeljebb az önkormányzat, amely a rendelet előterjesztésében arról írt, hogy be kell építeni a foghíjas telkeket. Ezeket a telkeket belátható időn belül nem tudjuk értékesíteni, mert nem kapunk engedélyt útépítésre. Számunkra csak utólag derült ki, hogy - erről nem tájékoztattak bennünket az önkormányzatnál! - a telkeinkhez vezető utak, a Kövesdombi és az Alsóharaszt, hét magánszemély tulajdonát képezik. Sakkban tartanak bennünket: megmondták nem hivatalosan, ha a város hozzájárul egy földjük beépítéséhez, akkor engednek. A várost viszont a jogszabályok kötik: az egyik lakótelep melletti zöldterület beépítéséhez nem járulhat hozzá. Évek óta pereskedünk az út birtokosaival.

A városrész egykori képviselője azt mondja, a tömeges tiltakozás akkor várható, amikor az adóhivataltól megkapják a lakók az értesítést. Sejtelmesen hozzáteszi: "Megtaláljuk a megoldást a 28-ai fórumon, hogy ne kelljen fizetnünk."

Többen meglepődtek, amikor a Fidesz-frakcióhoz tartozó Czaun János nemmel szavazott az előterjesztésre.

- Megértem a telekadó bevezetésének a szükségességét és a célját - mondja a képviselő. - Szükséges, mert a jövő év valószínűleg nehezebb lesz, mint az idei, az önkormányzatnak szüksége lesz új bevételekre. Egyetértek a telekadó bevezetésének a céljával is, ami egyrészt a gazdaságélénkítést és a veszprémi ingatlanpiac feltámasztását szolgálja. Aggaszt viszont azoknak a sorsa, akik a gyerekeikre, unokáikra gondolva osztották meg telkeiket vagy vásároltak. Azoknak a sorsa is aggaszt, akik adminisztratív vagy infrastrukturális okok miatt nem kaptak építési engedélyt. Felelősséget érzek például a Faiskola utca lakóival szemben, akik közül szinte az összes megosztotta a telkét, hiszen mögöttük majd egy utcát alakítanak ki. Ők is a segítségemet kérték. Ugyancsak felelősséget érzek minden gyulafirátóti és kádártai egy telekkel rendelkező tulajdonossal szemben, mert szerintem az új adó számukra igazságtalan. Ezért nem támogattam a testületi ülésen az előterjesztést.

 Katanics Sándor szerint ez "fosztogatás"

A december 15-ei ülésen Katanics Sándor (Demokratikus Koalíció) és Hartmann Ferenc (MSZP) a telekadó emelésénél kiült a hallgatóság közé, így jelezve tiltakozásukat. A Kádártán élő Katanics Sándor elmondta: - A város nem számíthat jelentős központi forrásokra, sőt a kormány államosít, és amit értékesnek tart, azt elveszi. A várost a Fidesz az elmúlt öt évben drasztikus mértékben eladósította. Mivel már újabb hitelek felvételére sincs reménye, a városlakókat "fosztogatja".

Forrás: Napló-online

 Érdemes előzményként elolvasni: Bírálják az adórendeletet

 

 

Vissza...