Karácsonyi kaktusz

2011-12-24 07:14:08

Kedves Honlaplátogatóm! Az alábbi kis- 2004 decemberében írt -történettel kívánok békés és boldog Karácsonyi Ünnepeket minden kedves olvasómnak!

Karácsonyi Kaktusz

Gyerekkoromban, még Kiskunhalason ismerkedtem meg ezzel a számomra azóta is kedves kis növénnyel. Karácsony első napján ünnepi ebédre voltunk hivatalosak anyai nagyanyám és nagyapám alsóvárosi kis családi házába.

Amikor beléptünk a Csillag utcai házacska meglehetősen apró és hűvös előszobájába, figyelmemet nem az egyébként szerényen feldíszített kicsiny fenyő, hanem egy csodálatos, tűzpiros virágaival hivalkodó kaktusz vonta magára. Sohasem vettem észre azelőtt. Azt sem tudtam, hogy az a kis növény, amelynek oly könnyen szakadnak le egymásba fűződő levelei, a kaktuszok népes táborába sorolható. Nekem a kaktusz olyan volt, amilyennek az akkor még csak fekete-fehérben megcsodálható keletnémet westernfilmekből láttam. Óriási, tüskés uborkára emlékeztető.

Az meg egyszerűen felfoghatatlan volt, hogy ezek a számomra akkor még nagyon barátságtalannak tűnő növények virágozni is képesek.

Jóval később Nezvaltól olvastam egy kiváló hasonlatot. Szerinte a kaktuszok olyanok, mint egy öreg elátkozott manó, aki a fenekén kuporog és testét kemény szőr borítja.

Mi pedig, valljuk be, nem szívesen nézzük a kuporgókat. Ezért nem figyeltem volna fel ezekre a bökős növényekre? Az első pillanatban ma is ijedten rántom el a tekintetem, ha a veszprémi utcákon és a csípős hidegben, a gazdag karácsonyi forgatag közepén egy kuporgó koldulóra téved a tekintetem. Aztán bátrabb leszek, elhessegetem magamtól a nyomorúságtól való félelem gondolatát, ha tehetem egy kis aprót keresek és beleteszem a könyörgően felém nyújtott kézbe. Legutóbb, miközben ezt tettem, azon vettem magam észre, hogy kíváncsian keresem a tűzpiros virágot. Szinte vártam, hogy a „púpos törpe” tenyerén virág tündököljön! Eszembe jutott a régi karácsony, a kis előszoba és egy mindennél erősebb érzés, a szeretet.

Ma már tudatosan készülök az ünnepre és egyre fontosabbnak tartom a lelki ráhangolódást.

Boldog vagyok az egyre több helyen megjelenő adventi koszorúk láttán, hiszen ekkor már jól érzékelhető közelségben tudom, hogy mint minden évben, hamarosan megismétlődik a csoda. Újra legyőzi a fény a sötétséget és megint csak hosszabbodni kezdenek a nappalok.

Boldog vagyok, mert közeleg egy bensőséges ünnep, a szeretet ünnepe és ekkor leplezetlenebbül szerethetek.

Remélem nemcsak én érzek így!

És, hogy mitől vagyok boldog, vagyunk talán sokan oly boldogok?

Azt hiszem azért, mert hamarosan megölelhetjük azokat, akik igazán közel állnak hozzánk és átérezhetjük, hogy van, aki minket is szeret.

Átélhetjük a régi élményeket, a karácsonyfa ágán lobogó gyertyalángban vagy a tűzpiros virágban megláthatjuk a mosolyt, azokat a kedves arcokat, amiket mi már sohasem felejtünk el. Ott látjuk a fényben elhunyt testvéreink, szüleink, barátaink, jó ismerőseink arcát. Mindazok mosolyát, akik a szívünkhöz igen közel álltak. Azokét, akik abban a bűvös pillanatban, de már odaátról, a túlvilágról is kedvesen biztatnak minket és a síron túlról is vidáman integetnek.

Teljes szívemből kívánom, hogy legyen nagyon békés, boldog a karácsonyuk, mindannyiunk karácsonya.

 

 

 

Veszprém, 2004. dec. 21. Katanics Sándor

Vissza...