Tiltakozzunk a Klubrádió elnémítása ellen!

2011-12-21 05:45:36

Jövő év első negyedévétől Autórádió szól majd a Klubrádió helyén Médiatanács döntése alapján. A fideszes irányítású mádiahatóság ezzel felszámolja az egyetlen ellenzéki hangú, demokratikus értékrendet képviselő rádióadót Budapesten. Már a pályázat kiírása is egyértelműen arra irányult, hogy a Klubrádiót és a szólás szabadságát megfojtsák. A döntés a sajtószabadság és a médiapluralizmus elleni durva támadás.

A kiegyensúlyozatlan médiahatóság a várható döntést hozta meg: az Orbán-kormány felszámolja a Klubrádiót, az egyetlen szabad és független, demokratikus szellemiségű rádióadót, amely az ellenzéki gondolkodás és a jogállamiság védelmének legkövetkezetesebb szószólója. A Klubrádió az egyetlen olyan nem fideszes irányítás alá tartozó magyarországi médium volt eddig, amelyre az Orbán-rendszer még közvetlenül sem tudott befolyást gyakorolni. A rádió veszélyeztetett helyzetében igyekezett nem átlépni egy olyan határt, amellyel jogosan válhatott volna a kormányzati támadások céltáblájává, de a demokratikus értékrendet soha nem adta fel. Magasan a legszínvonalasabb rádióműsort készítette a magyar médiában. A Klubrádió nemcsak politikai értelemben, a hírműsorokat és a demokratikus elkötelezettségét tekintve képviselt egyedülálló értéket, hanem kulturális területen is pótolhatatlan értéket képviselt és magas színvonalú műsorokat hozott létre. A Klubrádió a szakma elitjét foglalkoztatta, ezért kizárt, hogy a Klubrádióhoz hasonló színvonalú rádió váltsa fel.

A pályázat elbírálása egyértelműen politikai döntés, amelynek célja a kritikus hangok elhallgattatása, a szabad tájékoztatás és tájékozódás korlátozása, a kormánypropaganda erősítése és a tájékoztatási monopólium megszerzése volt. A Klubrádió megszűnése pótolhatatlan veszteség. A Klubrádió volt az egyetlen hang az éterben, ahol más vélemények is megszólalhattak, az ellenzéki álláspontok is elhangozhattak, ahol megszólaltattak független szakértőket. A magyar közvélemény a kormány által bekebelezett közmédia miatt már jelenleg sem elég tájékozott arról, ami az országban történik, a fideszes sajtó pedig egyenesen félrevezeti őket. A Klubrádió kimúlásával véget ér a magyar rádiózás szabadsága.

Egyelőre nem ismert, hogy mit tesz a Klubrádió vezetése és a rádió munkatársainak kollektívája, de mindenképpen meg kellene találni a módját annak, hogy a rádió valamilyen frekvencián vagy legalább az interneten keresztül szóljon. Kérdéses azonban, hogy ennek anyagi fedezetét hogyan tudják megteremteni.

A Klubrádió felszámolása a magyar demokrácia szíven szúrása. A döntés nem hagy kétséget afelől, hogy Orbán Viktor kormánya diktatúrát épít, el akarja zárni a közvéleményt az információktól, el akar némítani minden olyan hangot, amely nem a központi propagandát közvetíti.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa ma döntést hozott a Budapest 89,5 MHz, a Budapest 103,9 MHz és a Budapest 95,3 MHz helyi körzeti rádiós frekvenciákra kiírt pályázatok tárgyában. Mindhárom budapesti frekvencián várhatóan már 2012. év első negyedévében új rádióadók kezdhetik meg működésüket.

A pályázati eredmények értelmében a Budapest 89,5 MHz frekvenciára a Prodo Voice Stúdió Műsorszolgáltató Zrt., a Budapest 103,9 MHz frekvenciára a Rádió Juventus Műsorszolgáltató Zrt., a Budapest 95,3 MHz frekvenciára – ez a Klubrádióé – pedig az Autórádió Műsorszolgáltató Kft. köthet műsorszolgáltatási szerződést a Médiatanáccsal.

A nyertes Autórádió kft-ről azt lehet tudni, hogy egy egymillió forint jegyzett tőkéjű, idén alakult cég, amely lengyel érdekeltségű tulajdonosától került egy nyíregyházi céghez.

TILTAKOZÁS A KLUBRÁDIÓ ELHALLGATTATÁSA ELLEN

A Facebbokon alakult egy csoport, amely a Klubrádió elhallgattatása ellen tiltakozókat gyűjti. Itt lehet a csoportot elérni.

A cikk az Amerikai Népszava online oldalán jelent meg. Klikk Ide!

Vissza...