Levelek Lipótra |
2011-12-11 08:34:36 |
Újabb buszvonalakon vezeti be a BKV az első ajtós rendszert – bömböli a rádió hajnali hatkor, az ember izgatottan dugja ki a fejét a zuhany alól, hogy le ne maradjon a folytatásról. A külvárosi járatokon ezután csak elöl szabad fölszállni, a sofőr ellenőrzi az utas jegyét, bérletét, egy vagy több biztonsági őr pedig az utastérből a sofőrt figyeli. Az interneten aztán már azt olvasom, hogy mindez hatalmas találmány, mert véget vet a bliccelésnek. |
Mielőtt Széchenyi-díjat kapna valaki az új rendszerért, jelzem, hogy külföldön, sőt itthon, a távolsági járatokon is rég bevált módszerről van szó, mi több, a hatvanas években, amikor ülőkalauzok kezelték a jegyeket, csakis a hátsó ajtón lehetett fölszállni, igaz, biztonsági őr nem volt a buszon, mert minek. Ha a felszálló nem akart fizetni, a busz nem indult el, végül a kissé ingerlékeny utastársadalom vetette ki magából önkezűleg a renitenseket. Ezért az egyért sajnálom, hogy nem vagyok húszéves: milliókat kaszálhatnék efféle újításokkal, s én is minimum zseninek volnék elkönyvelve a városházán. Őrzök egy novemberben megjelent Origo-cikket arról, hogy a miniszterelnök volt sajtótitkára, bizonyos Doncsev András cége másfél év alatt tízmilliót keresett a következő munkával: amellett, hogy részt vett a miniszterelnöki levelek fogalmazásában, „többek között segített gratulációt írni a kalocsai bálozóknak, a katari emírnek, a Vasas sportklubnak és a lipóti pékségnek”. Doncsev nem maga írta a táviratokat, ő csak segített, ha tehát a távirat úgy szól, hogy „Kedves lipóti pékek, gratulálunk, nagyon szép a zsemlyéjük”, az egy egész kormányapparátus produktuma, bár kétségtelen, hogy Doncsev az éceszgéber. Ahogyan „gyászlevelek megírásában is adott tanácsot: többek között Wermer András korábbi Fidesz-tanácsadó családja számára”. Ez már a mélyréteg: a tanácsadónak egy másik tanácsadó segít, nehogy a végén valami vicceset írjon az özvegynek. Annak idején az én nyolcvanéves keresztanyám így karácsony előtt hetven üdvözlőlapot is megírt saját kezűleg, és mindegyik különbözött a másiktól. Ha azt veszem, hogy ma miniszterek egyetlen éjszaka alatt ellenek ki magukból 177 oldalas növekedési tervet az általuk előző nap még nullának nézett ortodox közgazdászok tételeit lemásolva, akkor az én keresztanyám mindjárt egész Európának mutathatott volna irányt. Mint látható, a centrális erőtérben vagyunk, annak is a közepében. Ami a legfőbb példát, sőt példaképet illeti, sokatmondó, hogy a fülkeforradalom utáni törvényalkotásban mit tartott szívügyének a nemzet szellemi vezére, mi az, amihez privátim ragaszkodott. 1. pénzt kell adni a futballnak, 2. lehessen otthon pálinkát főzni, 3. lehessen ezután ittasan is biciklizni. Utóbbira sajnos még nem született törvény, csupán miniszterelnöki állásfoglalás, miszerint „Valaki azt találta ki, még valamikor régebben, hogy ha biciklin az ember iszik, akkor megbüntetik. Szerintem ez a magyar valóság teljes ismeretének a hiánya alapján született.” A miniszterelnöki világkép szerint tehát az eljövendő virágzó nemzet virágzó honpolgára, miután a saját pálinkájától berúg, biciklire pattan, és a keresztútnál nagyokat kurjongatva a legközelebbi futballpályára hajt. Minthogy az ortodoxok erről nem írtak, jövőképnek bőven elmegy. A szerző: Megyesi Gusztáv az Élet és Irodalom munkatársa A cikk forrása ide kattintva érhető el.
|
