Egy új SZDSZ?

2011-11-09 17:22:23

Talán még az MSZP tagjai sem bíztak abban, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) békés úton fog kiválni. Az Orbán-rendszer leváltásának leendő terve érdekében viszont indokolt volt a várakozás, hogy a lehető legkevésbé konfrontatív legyen a hangvétel. Ez az első kihívás, amellyel az MSZP egyes képviselői nem tudtak megbirkózni, ahogyan – mint azt lentebb látni fogjuk – a párt egyes kritikusaiból sem hiányzott a „túlfeszített lényeglátás” képessége.

Balogh András, az MSZP elnökhelyettese „ultrabaloldali” és „anarcholiberális” címkékkel látta el a DK-t. Kijelentéseiben az a legérdekesebb, hogy az előbbi egy radikális baloldali hagyomány, amelyet mint az egykori MSZMP Központi Bizottságának néhai külpolitikai konzultánsa, nagyon jól kell ismernie. A kádári munkásmozgalom-kutató történészek kiadványai hemzsegnek e kifejezéstől – az állampárti baloldaliság „kispolgári” kritikáiként megjelölve. Ultrabaloldaliak ma Görögországban tüntetnek a felelőtlen államot és politikát „védve” a felelős gondolkodástól. Ez pedig idegen gondolat a DK-tól. Aki ultrabaloldali, az ráadásul aligha lehetne „anarcholiberális”, és a DK esetében sincs szó minimális államról vagy az önérdekkövetés dicséretétől. „Mennyire kapitalista Gyurcsány?” – kérdezi Magyarország egyetlen libertárius oldala, a Kapitalizmus.hu. Annyira, hogy „a kapitalizmus liberális, libertárius és (neo) konzervatív barátai” inkább egy új, maguk által alapított pártban, mintsem Gyurcsányban látják a jövőt. Balogh a fentiek elutasítása mellett hitet tesz a hazafiság és a nemzeti elkötelezettség mellett, s egy ilyen kontrasztos kiállást követően a népi-urbánus vita legrosszabb pillanatai jutnak eszünkbe. Aki liberális, az nemzetáruló, aki antiliberális, az hazafi. Értjük.

A vonalvezetés ismerős, és megjelenik a Kuruc.info kirekesztő tartalmaiban is. A Kuruc.info tartalmi szegénysége ugyanis nemcsak az antiszemitizmusban vagy a rasszizmusban nyilvánul meg, hanem az SZDSZ-szel való riogatásban is. A (radikális) jobboldal folyamatosan épít arra a csúsztatásra, hogy ebben az országban mindenért az SZDSZ, így a liberálisok a felelősek, legyen szó akár az amerikai tömegkultúráról, a McDonald’sról, a melegfelvonulásról, a „szétvert” egészségügyről, az „erőltetett” romaintegrációról, a „narkósokról”, a szabadságról a biztonság helyett, Magyarország piaci „kiárusításáról” stb. A többségi társadalom ezen címkézések tudatában él. A jobboldal politikai kommunikációjának fenti elemeit gittként rágatják a magyar társadalommal Semjén Zsolttól kezdve a KIM főosztályvezető-helyettesén át a Barikádig rengetegen. S mint azt értékszociológiai kutatások eredményei is mutatják, a magyar társadalomban mélyen rejtőző értékkonzervativizmus, paternalizmus iránti vágy, a másiktól, a bizonytalan kortól és a mozgásban lévő világtól való félelem miatt e gondolatokat többen vallják magukénak, mint az egy liberális demokráciában indokolt lenne.

Erre a progressziót elutasító reflexre játszik rá Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója is, amikor a DK-ban az „új SZDSZ” létrejöttét üdvözli, hiszen ő is tudja, hogy a többségi társadalomban a liberálisokról „mindenkinek” ugyanaz (lásd a fenti felsorolást) jut az eszébe. Nem lehet ma senkinek illúziója afelől, hogy ez csak egy elszólás vagy egy kényszeredetten rögtönzött címkézés lenne. Ez politikai taktika, ami rövid távon hozhat népszerűséget, hosszú távon azonban elidegenít. Akiknek ugyanis „nem tetszik a rendszer”, azok a liberalizmus, a jogállam, a szabadságjogok, a másik elismerésének, a progresszió talaján állva hirdetik ezt a jelszót.

Vélhetően ez az alapállás az MSZP részéről a jövőben változni fog. Tamás Pál helyzetleírása (A Gyurcsány-sokszög, Népszabadság, 2011. október 17.) megfelel annak a forgatókönyvnek, amelyben adott szerepét minden érintett baloldali szereplő eljátszhatja. E szerint az inkább baloldali populista MSZP és a felelős, a kompetenciák, a jogok és kötelességek egymást feltételező politikáját hirdető baloldali-liberális DK együtt tud gondolkodni egy 2014-es választás során, amikor is nem lesz elég „csak” legyőzni Orbánt, hiszen az állam és az intézményrendszer átalakítása túl mély ahhoz, hogy egy pusztán csak esetleges demokrata összefogás sikere ne pirruszi győzelem legyen.

Az összefogást azonban nem segíti az sem, ha az MSZP-t karanténba zárják egy túlfűtött (neo)liberális gondolkodás jegyében. Bauer Tamás korábbi írásomra (Kifulladás után, pártalapítás előtt, Népszabadság, 2011. szeptember 29.) reagálva (Válóokok, Népszabadság, 2011. október 21.) abban látta a kiválás fő motivációját, hogy az MSZP-vel mint „antikapitalista demagógiát” képviselő párttal nem lehet együtt gondolkodni. A helyzet úgy áll, hogy az MSZP nem antikapitalista. Ha egy-egy politikusa mégis annak tűnne, az nem a párt kapitalizmusellenességének a jele, hanem annak, hogy az MSZP-nek adott esetben nincs mondanivalója. A párt egyes politikusainak antikapitalizmus-szólama nem más, mint a politikai pótcselekvés és akarnokság, a korismeret-deficit és a gondolkodás vereségének a jele. De az MSZP egésze nem így gondolkodik. Ahogyan az LMP sem, amely Bauer szerint szintén antikapitalista. Ezek szerint mindenki antikapitalista, aki nem hisz a piac korlátlan önszabályozó képességében? Mindenki Kádár János „unokája”, aki nem úgy gondolkodik, hogy az államnak aktívabban kellene fellépni a deregulatív piaccal szemben? Ha ez így áll, úgy a komplett nyugat-európai progresszív baloldal harsog úgy, mint egy „Mi vagyunk a 99%”, Wall Street-i antikapitalista tüntető. Márpedig ez nem így van, a progresszív baloldal szabályozáspárti és közben következetesen kapitalizmustámogató is.

Napjaink válsága közepette ugyan felértékelődik a válságmenedzselés és így a kompetencia, mindez azonban nem jelentheti azt, hogy a válságot indukáló szemlélet (neoliberalizmus) kritikán felül állhatna. A globális gazdasági válságért ugyanis nem csak „az” állam a felelős.

Minden bizonnyal a későbbiekben nem lesz olyan polarizált a magyar baloldal, hogy az indokolttá tegye a helyzetet, amelyben az egyik oldal SZDSZ-ezi a másikat, amely viszont antikapitalistának lát minden populizmust és koncepciótlanságot. A politikai baloldal 2011-ben remélhetőleg nem azért osztódott, hogy az eddig egy pártban vívott, kibékíthetetlen vitákat most két pártban, de mindig a másikra lőve folytassa. A DK elbukna, ha a neoliberalizmus pártja lenne – egyetlen jel sem mutat afelé, hogy az kíván lenni –, ahogyan az MSZP-nek sem lesz esélye kormányzóképességének visszaszerzésére, ha antikapitalista pártként keretezik. Hozzá kell tenni, az MSZP csak úgy lehet versenyképes „a” baloldali szavazatokért, ha ezért feláldozza a kormányzati kompetenciáját. De ez egy párt esetében, amely – a választási rendszer várható változásai folytán – 2014-ben aligha lesz váltópárt, talán mindegy is.

Bár 2014-ig még számos dolog változhat, de az már ma is biztosnak tűnik, hogy a DK nem az új SZDSZ, ahogyan az MSZP sem Rosa Luxemburg pártja.

A szerző: Böcskei Balázs az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (Idea) igazgatója

Ide klikkelve érheti el a No.hu-n megjelent írást.

Vissza...