Idióták |
2011-11-08 17:35:10 |
|
A kormány közjogi átalakításai ennek egyszerű végrehajtását jelentik. Tehát a Nyugat-kritika nem jelent mást, mint azt a demokrácia-kritikát, amelyet ebben a régióban folyamatosan használnak a despotikus hatalom kiépítése érdekében. Nem egyszerűsíti a helyzetet a kapitalista világgazdaság és az Európai Unió gazdasági válsága és a kezelési módok körvonalazatlansága. Átmeneti periódusokban a periféria öngyilkos stratégiája abból származik, hogy reflexei, mintái és kulturális eszközrendszere nem demokratikus, a nyugat által „rákényszerített” jogállami és demokratikus mázat béklyónak érzi és lerázni igyekszik. Minden jel szerint ez a stratégia a magyar jobboldal egyetlen ötlete, ebben az értelemben nagyon is koherens átalakításokat végeznek a közintézményektől a közterekig: a demokrácián kívüli hagyományokat és intézményi megoldásokat állítanak a többé-kevésbé működőképes intézmények helyére. Ennek a stratégiának a beteljesítését csak két dolog veszélyeztetheti, egyrészt, hogy nincs megállás, a demokrácia leépítése nem szokott tudni megállni félúton. Az út vége felé pedig már annyi feszültséggel, ellenállással és nehézséggel kell szembenézni, ami fenntarthatatlanná teszi az állam működését. Másrészt kormányozni, válságot kezelni ilyen körülmények között is tudni kellene, mert még a teljes diktatúrává válás előtt összeomlik a rendszer. Az Európán, a nyugati típusú demokrácián kívüli válságkezelés kockázatos kísérlete minden visszataszító jellege ellenére ideig-óráig sikeres lehetne, ha lenne kormányozni tudás. Legalább hatalomtechnikai értelemben, de minden jel szerint csak kapkodás van. A jelenlegi magyar jobboldali kormányzás vezetői semmilyen tekintetben nem számítanak a társadalomelméleti gondolkodás számon tartható figurái közé, ezért nem érdemes túlértelmezni a beszédeiket, soha nem lesz kiolvasható belőlük értelmes rendszerkritika vagy vitaképes pozíció. Ellenben pontosan jelzi a hatalom gyakorlásának mikéntjét. Szinte véletlenszerűen, nézzük a legutóbbit, most éppen az Országgyűlés elnökétől, aki a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságnak vöröscsillag-döntéséről így beszélt: „…nekünk nem kéne sokat foglalkoznunk azzal, hogy mi van Európában, mi van Strasbourgban, mert igaz ugyan, hogy most másodszor marasztaltak el bennünket, azt hiszem, az önkényuralmi jelképekről szóló törvény érvényesítése miatt… én remélem, hogy ez a törvény ezentúl is hatályban lesz, remélem, ezentúl is eljárnak a hatóságok és ezentúl is megbüntetik az illetőt […] nem szeretném az érzelmi energiáimat arra fordítani, hogy azon dühöngjek, hogy Strasbourgban néhány idióta, fogalma sem lévén arról, hogy ebben az országban mi zajlott ötven éven keresztül […] úgy gondolja, hogy ez egy elfogadható dolog meg a szabadságjogokhoz tartozik, hogy valaki a vörös csillaggal demonstráljon.” Én azon sem könnyen teszem túl magam, hogy a magyar országgyűlés legfőbb tisztségviselője (n.b. közjogi méltóság) idiótának nevezi az Európai Bíróság bíráit, de érdekesebb ez a politikusi beszéd- és gondolkodásmód az éppen most zajló igazságszolgáltatási törvénycsomag vitájának közepén, mert világossá teszi, hogyan is viszonyul ez a hatalom a független ítélkezés tekintélyéhez. Az Európai Emberi Jogi Bíróság ebben az ügyben is olyan összetételben döntött, amely önmagában is megkérdőjelezi a diktatúra-tapasztalatokról szóló Kövér-mondatot. Tehát nem csak az alapjogokkal, köztük a véleménynyilvánítás szabadságával szembeni utálat fejeződik itt ki, hanem a hatalom megosztására, a bírói autonómiára vonatkozó elképzelés is. Nincs okunk azt feltételezni, hogy a jobboldali vezető politikusoknak nem tetsző hazai ítéletek megállnak a bírák lehülyézésénél. Éppen most teremtették meg a lehetőségét annak, hogy intézményesen legyen mód a megfelelő döntések előidézéséhez. Elsősorban a politikailag kiválasztott és hosszú időre pozíciójába bebetonozott vezető segítségével, és persze az ügyészség közreműködésével. Az Országos Bírói Hivatal elnöke közvetlenül lesz képes befolyásolni a bíróvá válás folyamatát, a bíró hozzájárulása nélkül áthelyezhet konkrét ügyeket, intézésükre kijelölhet másik bíróságot. Hatalma az igazgatást tekintve teljes és számonkérhetetlen lesz, mert a mellé helyezett bírákból álló Országos Bírói Tanács nem rendelkezik majd érdemi hatáskörökkel. A parlamenti kétharmaddal kinevezett Fidesz választotta bíró tehát igazi nagyhatalmú vezető lesz a bírósági szervezetben, hasonlóan a legfőbb ügyészhez. Az a képmutatás, amely az ügyészség függetlenségével kapcsolatban a rendszerváltás óta működik, rátelepült a bírósági igazgatásra is. Képmutatás ugyanis a függetlenségre hivatkozni egy parlamenti többség által választott és ellenőrizhetetlen egyszemélyi vezető kapcsán. Kétséget kizáróan a jobboldal számára az ügyészségi modell kifizetődő volt. Ellene lehetne vetni, hogy a bíró azért mégiscsak független, konkrét döntéshozását garanciák védik, szemben az ügyész eljárásával, aki parancsot kaphat mindenre. Csakhogy a totális diktatúrák néhány ítéletét kivéve a diktatúrák is sikerrel tartották fenn a bírák relatív függetlenségét a központi manipuláció csatornái (például az ügyek kiosztása, átosztása) és az általános politikai értelmezési nyomás mellett. Az ideológiai ítélkezés-befolyásolás a jogszabályokban, a politikai nyilatkozatokban, a bírói ítéletek elfogadottságában, tiszteletben tartásában jelenik meg. Az igazodás mintái a jogszolgáltatáson belül is működnek, mindig is működtek, ezért kell megfelelő garanciákkal, intézményekkel függetlenségre kényszeríteni a döntéshozót. A bírói kar nagyobb része természetesen hordozza az autonóm és független ítélkezés ethoszát, de mindig is elég volt a néhány értő, nyitott fül vagy egzisztenciális szorongó ahhoz, hogy a politikai akarat az elvileg független bíróságon legitimálja legdurvább szándékait is. Az elfogadás előtt álló szervezeti modell egy ilyen hatalomgyakorlásnak még nagyobb teret enged, a hatékonyságra hivatkozva erősíti a politikai alárendelődés mintázatait. Miközben az Európai Emberi Jogi Bíróság döntéséről szóló Kövér-mondatok egészen pontosan kifejezik a kormányzat viszonyát Európához, az emberi jogokhoz és a bíróságokhoz. Fleck Zoltán Galamus.hu-n megjelent írását ide klikkelve érheti el. |
Igaza van Niedermüller Péternek az Élet és Irodalom legutóbbi számában (