Radnótira emlékeztek (Új információkkal bővítve!)

2011-11-06 19:32:38

 RADNÓTI MIKLÓSRA EMLÉKEZTEK SZENTKIRÁLYSZABADJÁN

 Radnóti Miklós a Harmadik Razglednicát Mohácson írta, 1944. október 24-én. Innen marhavagonban mentek tovább Szentkirályszabadjára, ahol az utolsó, a negyedik Razglednicát írta, mely egyben utolsó verse is. (A vers 1944. október 31-i keltezésű.) Szentkirályszabadján a bori keret visszavette az SS-től a foglyok felügyeletét. Szentkirályszabadjától Radnóti sorsa nem ismert, nem tudni, hogy Abdáig mi történt vele. A két település közötti útvonalról a vélemények különbözőek.
A már járni sem tudó költőt a győri kórházba irányították. Mivel a várost a szövetségesek éppen szőnyegbombázták, így rengeteg súlyos sebesült és halálos áldozat volt a romok alatt. Emiatt az intézmény nem tudta fogadni, elküldték. Ezután Marányi Ede honvéd alezredes parancsára Tálas András hadapródőrmester ötfős keretének tagjai 1944. november 4-én - más adat szerint november 9-én - Abda község határában lőtték le a végsőkig kimerült Radnóti Miklóst 21 társával együtt.

November 5-én, szombaton délelőtt, Szentkirályszabadja település határában emlékeztek a Demokratikus Koalíció (DK), a Demokratikus Charta Veszprém megyei tagjai, aktivistái, és antifasiszták Radnóti Miklós magyar mártír költőre halála évfordulója alkalmából.

A tragikus sorsú költő emlékét évtizedeken keresztül a faluközpontban az úgynevezett Radnóti Emlékházban egyedi képekből összeállított kiállítás idézte fel. Az emlékházat Ortutay Gyula egyetemi tanár, az MTA tagja 1970-ben nyitotta meg a közönség előtt, 1994-ben pedig a felújított anyagot Göncz Árpád köztársasági elnök adta át. Az épületen márvány emléktábla volt, mely nemrég kikerült a falu szélén álló, diktatúrák áldozatainak emlékére felállított fakereszt alá. Magában az emlékházban pedig Radnóti emlékét felcserélte a község néprajzi tárgydokumentumaiból álló tárlat, tájház. Az ország egyetlen Radnóti Emlékháza ezzel megszűnt.

Erre az elszomorító tényre is felhívták a megemlékezők a figyelmet, de Deák Istvánné a DK egyik szervezője köszöntőjében figyelmeztetett arra is, hogy ma különösen fontos a "vészidőszak" magyar poétájára emlékezni, amikor újra felerősödött a gyűlöltség, a megkülönböztetés, az antiszemitizmus. A bevezetőt követően dr. Iványi Gábor lelkész, egykori országgyűlési képviselő, Radnóti Miklós Antirasszista-díjas tartott megrendítő, emlékező gondolatokat:

"Az foglalkoztatott idefelé jövet, hogy hol lehetett az időben és a térben az a pont, ahonnan Radnóti esetleg még visszafordulhatott volna, hogy bár rettenetes emlékekkel, mégis folytassa azt, amit 35 évesen szörnyű körülmények között kényszerült az abdai agyaggödörben befejezni – vagyis az életet. Mi volt Radnóti élete? Radnóti élete a vers, az irodalom volt, Fanni és a szerethető haza. Visszatérhetett volna még ide? Magamban úgy válaszoltam erre, hogy amíg a költő képes verset írni, ha nem is független nyugalomban csak „vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron;/(…)férgek közt fogoly állat…” vagy végül az erőltetett menetben, amikor immár „vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet”. Igen, ebben a félholt vándorlásban is, még szeptemberben is születtek versek. Mi mással adhat életjelt a költő!?Radnóti 1944-ben alig 30 verset írt. Ezek többsége is töredékes, néhány sor csupán, noha születtek hallhatatlan óriási alkotások is, mint a Nem tudhatom, a Sem emlék, sem varázslat, a Töredék, a Hetedik, Nyolcadik ecloga vagy az imént említett Erőltetett menet. Versek. Életjel. Feljegyzések a sírból visszahozott Bori notesz, vér és sár áztatta kockás szótárfüzet lapjain. Legvégül a négy „képeslap”, a Razglednicák.
Az utolsó itt, Szentkirályszabadján, 1944. október 31-én, a forradalmi igékkel új történelmi kort ébresztő Reformáció emléknapján az újszövetségi Római levél újrafelfedezésének örömünnepén. Ez a páli irat nemcsak azt erősítette meg, hogy Isten ingyen kegyelemből, a hit által kész bárkit üdvözíteni, hanem azt is, hogy „nem vetette el Isten az ő népét, melyet eleve ismert…” Az Ő zsidó népét. A zsidóságából szintén kitért Sík Sándor által kikeresztelkedett Radnótinak vajon mennyi hite és élete maradt 1944 őszén? Vajon csupán ennyi ereje volt választott egyházának vagy a reformáció egyházainak, hogy még Radnótit sem tudták megmenteni!? Arra gondolok, hogy talán még Szentkirályszabadja után is – elvben – lett volna visszaút, ha valamiféle megtérésre ébred a tajtékos ég alatt ez a „kis ország”, és kitör a fortélyos félelem igazgatása alól. De, valóban elég lett volna-e a Szentkirályszabadja és az Abda közötti kilenc nap, amikor a költőnek már arra sem volt ereje, hogy zsebéből a kockás irkát elővegye? Vajon nem Radnóti születésével egy időben kellett volna megállítani azt a rettenetes szekeret, és nem elmenni Doberdóba, nem megbosszulni a logikusan bekövetkező Trianont a hazájába elfogultan szerelmes zsidóságon (is), nem megszülni az első, második, harmadik és negyedik zsidótörvényeket, nem kergetni a halálba 41-ben a galíciai zsidók ezreit, majd egy újabb vesztes háborúba ugyanazon az oldalon a felheccelt, üresen hősködő, „önként kéjjel” ölni kész magyarságot!? Igen, ha egyáltalán szabad lett volna valaha is elindítani, akkor legkésőbb 1909-ben kellett volna megállítani azt a szekeret, amely 1944. november 9-én Abdán örökre megállt. „Der springt noch auf” hangzott fel valahol itt Szentkirályszabadja előtt. Valóban van rá reménye, hogy életben maradhat, ha felkel? Érdemes? Ki tudja, talán ha futotta volna még egy utolsó utáni versre vagy legalább, ha az utolsó előtt stáció emléktábláját a rendszerváltás(ok) egyre hangosabb és magabiztosabb urai nem utasítják ki a község határába „diktatúrák áldozataira emlékező” ormótlan fakereszt alá, ahol minden diktatúrának csupán egyetlen nevesített áldozatáról emlékezik a hajdani Radnóti emlékházról eltávolított tábla…"

A lelkész emlékbeszéde után Baróti Dezső irodalomtörténész és Weöres Sándor költő Radnótiról szóló írás-részleteit olvasta fel Kerecsényi Zoltán DK-szervező. Weöres írásából kihangsúlyozta: "Radnóti Miklós oly átlátszóan tiszta volt, hogy az ilyet nem szoktuk nagynak tekinteni életében, persze épp ez az átlátszóság az igazi nagyság, nem pedig a primadonna-író fontoskodó ön- és közkultusza, segítő és ártó pozíciója, mely előtt hajbókolunk, míg él az illető..."

Végül a szép számmal megjelentek fehér szegfűket és mécseseket helyeztek el a mementónál.

- tudósítónktól -

Fotók: "papajasd"

Vissza...