Ennek jegyĂ©ben BenczĂşr, Munkácsy Ă©s a millennium nyomán vĂ©gre vászonra kerĂĽl a 2006-os Ĺ‘szi rendĹ‘rterror, de javában kĂ©szĂĽl már a mű „az idĂ©n elfogadott Ăşj alkotmány megszĂĽletĂ©sĂ©nek pillanatárĂłl” is. Nem szĂvesen avatkozunk bele művĂ©szeti kĂ©rdĂ©sekbe, de meg kell jegyeznĂĽnk, hogy bármennyire törtĂ©nelmi pillanat volt is az Ăşj alkotmány elfogadása, attĂłl kĂ©pzĹ‘művĂ©szeti szempontbĂłl mĂ©g nem állt meg az Ă©let, sĹ‘t csak most gyorsult fel igazán, kvázi ecsetĂ©rt kiáltva.
Hogy mást ne mondjunk, a napokban ĂtĂ©lte a bĂrĂłság egy Ă©v felfĂĽggesztett börtönre azt a pásztĂłi fĂ©rfit, aki mĂ©g tavaly Ĺ‘sszel ittas állapotban betelefonált a HĂr TV-be, Ă©s „fenyegetĂ©sekkel követelte Orbán Viktor miniszterelnök távozását”. Ami hagyján, de az elsĹ‘ telefonálás után megismĂ©telte a tettĂ©t, azaz mĂ©g egyszer felhĂvta a HĂr TV-t, ahol a szerkesztĹ‘ megint beadta adásba, Ăgy a gyanĂştlan hallgatĂłság kĂ©tszer hallhatta, hogy az Ĺ‘ miniszterelnökĂ©t le akarják váltani, ráadásul a kifinomult ĂzlĂ©sĂ©tĹ‘l igen idegen, ordenárĂ© stĂlusban. A bĂrĂłság szerint „a vádlott ezzel elkövette a terrorcselekmĂ©nnyel fenyegetĂ©s bűntettĂ©t”.
Az nem lehet kĂ©pzĹ‘művĂ©szeti szempontbĂłl vita tárgya, hogy a nemzeti televĂziĂłba betelefonálĂł ittas fĂ©rfi a maga bolsevista trágárságával van annyira festhetĹ‘, mint mondjuk Schmitt Pál rektális közeledĂ©se alkotmány-aláĂrás apropĂłján a miniszterelnökhöz. Jogi szempontbĂłl már kĂ©plĂ©kenyebb a helyzet. Terrorközeli helyzetrĹ‘l lĂ©vĂ©n szĂł, kifejezetten enyhe az ĂtĂ©let; az ilyen elkövetĹ‘k holnap aztán egyenesen azt skandálják az utcán, hogy „Orbánt a Dunába, a többit meg utána!”, majd akasztani akarnak, de minimum a miniszterelnök háza elĂ© vonulni, kocsikat borogatni, hidat eltorlaszolni, a vĂ©gĂ©n pedig elfoglalni a HĂr TV-t, Ă©s felgyĂşjtani.
De nem ez a baj. Hanem hogy ez az egyĂ©biránt bĂĽntetlen elĹ‘Ă©letű, családfenntartĂł, 33 Ă©ves fĂ©rfi a következĹ‘ket adta elĹ‘ a bĂrĂłságon: „el volt keseredve, berĂşgott, nem emlĂ©kszik arra, hogy mit mondott, arra sem, hogy hányszor telefonált, Ă©s nem tudja, honnan jutott eszĂ©be ilyen hĂĽlyesĂ©g”. Nem volt mĂ©g szerencsĂ©nk terrorista tárgyalásán rĂ©szt venni, Ăgy csak gyanĂtjuk, hogy ennyire veszĂ©lyes, körmönfont Ă©s mindenre kĂ©sz terrorista nem volt mĂ©g a világon; ha ezt a tálib Maulvi Fazlullah megtudná, azonnal visszaadná az ipart. Ha mindehhez hozzávesszĂĽk, hogy a honi terrorelhárĂtĂł egysĂ©gek hol egy engedĂ©llyel rendelkezĹ‘, fegyvergyűjtĹ‘ nyugdĂjast, hol egy filmraktárat támadnak le terrorcselekmĂ©ny gyanĂşjával, az ország elsĹ‘ számĂş terroristájának pedig egyenesen a volt miniszterelnök van elkönyvelve, akkor ugyan nem kell fĂ©lteni a közszolgálati kĂ©pzĹ‘művĂ©szeket, mert Ă©vtizedekre megvan a festenivalĂłjuk, de országimázsilag most már terrorfronton is rajtunk röhög a világ.
Ami viszont a törtĂ©nelmi távlatokat illeti, a Medgyessy-kormány idejĂ©n egy Loppert Dániel nevű fiatalember ugyanazt a terrorcselekmĂ©nyt követte el, mint a pásztĂłi fĂ©rfi, csak Ĺ‘ a nyĂlt utcán, a miniszterelnök közvetlen közelĂ©ben, mire fel azonnal szabadságharcos hĹ‘ssĂ© vált, Ă©s állást kapott a pártirodán. A dolgok egyre inkább Ăşgy állnak, hogy fordulni fog a kocka, Ă©s a pásztĂłi fĂ©rfival egy csapásra mi is mindannyian hĹ‘ssĂ© válhatunk. Ennek azonban alapvetĹ‘ feltĂ©tele, hogy Ĺ‘rizzĂĽk meg komolyságunkat, Ă©s soha ne valljuk be, hogy be voltunk rĂşgva.
A szerző: Megyesi Gusztáv (az Élet és Irodalom munkatársa)
A cikk ide klikkelve érhető el a Nol.hu-n. |