Ki legyen a „Megváltó”?

2011-10-29 17:48:09

Már jónéhány éve szép gyakorlat, nemes hagyomány Kádártán, hogy október 6-án a nemzeti gyásznapon az aradi tizenhármakra a Kádártai temetőben emlékezünk meg. A városrészi temetőben található egy a helyi civil szervezetek és a részönkormányzat által lassan egy évtizede felújított síremlék. A sír 13 a II. világháborúban Kádárta közelében elesett ismeretlen katona földi maradványait fogadta 1945 tavaszán magába. A síron elhelyezett márványtábla mindössze azt a feliratot tartalmazza, hogy „13 ismeretlen katona”.

Az idei október 6-i megemlékezésre egybegyűlt pár tucatnyi ember legnagyobb meglepetésére a táblára az alábbi feliratot ragasztotta rá az elmúlt napokban öntapadós matrica segítségével a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt.

„Tisztelt Temetőlátogató! Nyilvántartásunk szerint a sírhely megváltási ideje lejárt, ezért kérjük Önt (Önöket), hogy adategyeztetés, illetve az újraváltás érdekében keresse fel a VKSZ Zrt. Temetőgondnokság irodáját.”

Az öntapadós matricát gyorsan eltávolítottuk, majd a terveknek megfelelően tartottuk meg az aradi vértanúk tiszteletére szánt bensőséges megemlékezést.

S most, hogy az idei tiszteletadáson túl vagyunk, már csak azt kell eldönteni, ki is váltsa meg újra a sírhelyet. Mivel a 13 ismeretlen katona hozzátartozói is ismeretlenek, abban reménykedünk, hogy a „város” ezúttal eltekint a megváltási díjtól. (S talán még az is megtörténhet, hogy másnak sem értékesítik ezt a sírhelyet.) Ha a helyzet persze végleg tarthatatlan, azt hiszem leszünk mégis páran a Kádártán élők közül, akik összeadjuk a következő 25 évre a megváltáshoz szükséges pénzösszeget.

Veszprém, 2009. október

Nem véletlenül jutott ez a történet eszembe alig pár nappal a halottak napja előtt. Ugyanez a "cirkusz" zajlik most is a város temetőiben. Első világháborús katonasírokon, műemlékjellegű síremlékeken elég bizarr látványt nyújtanak a Közüzemi Zrt. pénzbehajtós matricái.

Itt egy írás a Vehírről, érdemes eltöprengeni a cikkben leírtakról. Fotó: Kovács Bálint

Vissza...