Értelmes beszéd, de nincs hozzá fülünk?

2011-10-23 06:26:00

Szombaton, a Demokratikus Koalíció platform egyéves születésnapján megalakult a Demokratikus Koalíció (DK) pártja, mint ahogy erről minden híradás beszámolt. Volt ünnepi műsor, versek és jó zene, de a csúcspontot mégis csak az új párt megalakulását bejelentő és azt leginkább fémjelző Gyurcsány Ferenc egyórás beszéde jelentette.

Egyórás beszéd, papír nélkül – ahogy ezt megszokhattuk már –, összerendezetten, világos alapvetésekkel. S mint ahogyan azt szintén megszokhattuk, mindazok, akik nem hallották a beszédet teljes terjedelmében, erről csak alig szerezhetnek benyomást, az elemzői reakciók pedig szinte teljesen figyelmen kívül hagyják a tartalmi szempontokat.

Pedig, ha egy új pártalakulat létrejön, a legfontosabb kérdés, hogy mit tud hozzátenni a jelenlegi pártstruktúrához, miért volt érdemes életre hívni, miért volt rá égető szükség, ha volt. Gyurcsány Ferenc egyórás beszéde meggyőző válasz erre. Világos és egyenes beszéd, pontos látlelet a jelenlegi rezsim mibenlétéről, és világos célkitűzések meghatározása vele szemben. Változatlanul ő az apolitikus a hazai palettán, aki egy valóban nyugatos, európai, demokrata politikusként képes nagy hatással megszólni.

Már az 1956-os forradalomra való emlékezés is egy új párt hangját fejezte ki, a Nagy Imre előtti tisztelgés egyértelmű vállalása. A hazai politikai közbeszédből teljesen hiányzó, rendszerszintű megközelítésben megfogalmazott világos kérdések és következtetések, az őszinte hangvétel már önmagukban revelatív jellegűek. Vajon lehet-e demokratikus választáson felhatalmazást szerezni a demokrácia lebontásához, az önkény bevezetéséhez? A válasz egyértelmű nem. Az a hatalom, amely a felhatalmazást nem a szabadság kiteljesítésére, nem a demokrácia javainak tisztességes szétosztására használja, hanem ennek az ellenkezőjére, az illegitim. A kétharmad nem „aritmetikai fogalom”, hanem a demokratikus szellemiség fogalma. A többség korlátozásának alkotmányos elve, hogy ne jöhessen létre olyan végrehajtó hatalom, amely a többségi felhatalmazást arra használja, hogy a kisebbségben maradókat, véleményüket, akaratukat, meggyőződésüket figyelmen kívül hagyva felülírja a közösen megalkotott alkotmányos rendszert. Világossá kell tenni, hogy az országot nem lehet 1944-be visszavinni. Trianon a jobboldal csúfosan elhibázott politikájának következménye, de ezért nem a mai jobboldal felelős, és nem lehet úgy viselkedni, ahogyan a mai jobboldal nem egyszer viselkedik a demokratikus baloldallal, polgári szabadelvű mozgalmakkal, a múltra utalva. A mai magyar jobboldalnak nem azzal kell elszámolnia, hogy mi történt 1914-ben, hanem azzal, hogy mi történt 2010–14-ben, az ő kormányzásuk alatt.

Az 1989-es rendszerváltással megszerzett szabadság elvesztése nemcsak azok felelőssége lesz, akik ebben közreműködnek, hanem azoké is, akik engedik nekik. Azokat a változtatásokat, amelyek megfosztanak bennünket a szabadságtól, nevén kell nevezni: keresztény konzervatív ellenforradalomnak hívják. A DK, a magyar progresszió örököseként, ezzel az ellenforradalommal szembenállóként határozza meg magát. Legalapvetőbb célja az új köztársaság megteremtése, az alkotmányos rend, a jogállamiság helyreállítása, azért fog küzdeni, hogy egy köztársaságpárti új többség visszaállítsa a sajtó szabadságát, visszaadja a települési önkormányzatok jogait, az Alkotmánybíróság jogkörét, újra megerősítse a közvetlen demokrácia hatókörét. Vissza kell adni a művészet és a kultúra szabadságát. Az oktatás mindent megelőző prioritás. De az ellenzékiség is csak felelős lehet. A jövőben nem kelthetők hamis illúziók, világosan kell beszélni. A felelős ellenzéki szerepfelfogás – amelyről Gyurcsány folyamatosan beszél 2010-es választások óta, igaz, agyonhallgatottan – most az új párt célkitűzése lett. Mint ahogyan egyértelműen elhangzott, hogy a jövőben az MSZP-t bíráló attitűdnek is vége. Az új párt saját politikájával lesz elfoglalva, az MSZP-vel, mint ahogy más demokratikus erőkkel is, együttműködni kíván az orbáni rezsim legyőzése érdekében. A DK egy ilyen szövetségnek akar része lenni.

A hevenyészett felsorolásból is kitűnik, hogy vannak karakteres alapcélkitűzések, prioritások, leírható milyen ellenzéki attitűdöt, milyen szövetségi politikát deklarált az új formáció; ezek egy része egyáltalán nem szokványos, ennek ellenére az értékítéletek a szokásos klisék szerint alakulnak, és még véletlenül sem bocsátkoznak semmiféle érdemi közlésbe (részletesen lásd hírösszefoglalónkat):

„… egyetlen kutatás sem mutatta ki, hogy Gyurcsány Ferenc sok új választót tudna megszólítani, továbbra is az egyik legnépszerűtlenebb politikus, személyes népszerűsége átlagosan 10 százalékkal alacsonyabb, mint Mesterházy Attila MSZP-elnöké.” (Juhász Attila, Political Capital)

„…megalapozatlan Gyurcsány Ferenc stratégiája, hogy pártjával egy széles ellenzéki összefogás élére állhat, ennek ugyanis éppen az ő személye szab gátat. Az egyik leginkább elutasított politikus, aki mind a liberális, mind a kormánnyal elégedetlen konzervatív szavazótábort elriasztotta magától.” (Filippov Gábor, Magyar Progresszív Intézet)

„És hogy milyen lesz a Demokratikus Koalíció? Abból, amint Gyurcsány mondott, sok újdonság nem derült ki. A körülmények viszont annál árulkodóbbak voltak… hogy a pártot egyelőre láthatóan nem veti fel a pénz. Az olcsó technika, a puritán eszközök, a viszonylag egyszerű műsor…” (Index – Plankó Gergő)

Szemmel láthatóan a politika hivatásos értelmezőinek szempontjait változatlanul nem befolyásolják holmi beszédek, megelégednek a tetszésindexek felemlegetésével. Kár.

Lánczos Vera írását ide klikkelve érheti el a Galamus.hu-n.

Vissza...