Hídavatás, hídrombolás

2011-10-12 15:27:45

Sok éve már, hogy Veresegyházon uszodát adtunk át. Sportminiszter voltam akkortájt, e minőségemben hivatalos a rendezvényre. Vasárnap délután volt, az épület előtt hatalmas tömeg, iskolások, felnőttek, mindenki ünneplőben.

A vendégek sorában környékbeli polgármesterek, a tervezésben, kivitelezésben résztvevők, helyi és országos politikusok. Ez utóbbiak között Harrach Péter a térség országgyűlési képviselője. Az ünnepi műsor kedves, a beszédek sem túl hosszúak. Aztán jön az obligát szalagátvágás, engem szólítanak elsőként, aztán jönnek mások is, köztük az akkor ellenzéki képviselő Harrach. Én karom fogom és odahúzom az első sorba, hogy rajta legyen a fényképeken. Maga kampányol itt nekem? – kérdi. Nem – válaszolom – de kettőnk közül mégis csak Önt választják az itteniek nem engem, hát akkor lássák is rendesen.

Miért mondom mindezt el?

Azért mert tegnap Ipoly hidat avattunk Nógrádszakálon. A hídért közel két évtizede kezdtek el küzdeni a helyiek, 2005-ben jutottunk el a szlovák kormánnyal egy támogató, egyetértő nyilatkozatig, és hosszú huza-vona után 2008-ban állapodtunk meg véglegesen az építésről, ami 2009-ben el is kezdődött. Nyilván fontos dolog hogy 65 év után megint van a környékbelieknek közvetlen kapcsolata az Ipoly túlsó felén élőkkel, szlovákokkal, magyarokkal. Az avatásra sokan jöttek, helyiek és országos notabilitások. A magyar kormány maga rendezte az ünnepséget, a helyieknek nem engedett beleszólást. Színpadot, hangosítást rendelt, meghívottaknak küldött értesítést, a fontos emberek megvendégelésére VIP-sátrat állíttatott.

Nógrádszakál polgármestere - történetesen MSZP színekben nyert agilis fiatalasszony – kérte, hogy azokat is hívják meg, akik 2010 előtt kulcsszereplők voltak abban, hogy megépülhetett a híd. Orbán emberei hallani sem akartak erről. Ők nem hívnak meg senkit saját köreiken kívül, az meg végképp elképzelhetetlen, hogy a helyieket és vendégeiket is megvendégeljék a VIP-sátorban. Így esett, hogy ezek után a helyiek maguk hívtak meg engem, hogy személyemben képviseljem a korábbi kormányokban a hídért sokat dolgozókat, és persze hívtak másokat is, nem törődve az állami gőggel. Hogy a helyiek vendégei se maradjanak vendéglátás nélkül, ünnepséget szerveztek a szlovák oldalon, Alsósztregován, Madách Imre szülőfalujában. (Madách egykori kúriáját most újítják fel teljesen, elmentem megnézni, beszéltem a többségében magyar nemzetiségű munkásokkal, de ez már egy másik sztori lenne.) Alsósztregova polgármestere, aki egyébként Ján Slota szélsőségesen nacionalista pártjának jelöltjeként nyert a választásokon, készséggel állt a magyarok rendelkezésére. A kultúrházban kis műsort csináltak, szerényen megvendégelték a magyar ismerősöket.  

Szlovákok és magyarok között híd épült. Itthon, magyar és magyar között meg felégetik még a maradékot is. Hát így…

Ide kattintva érheti el a Facebookon Gyurcsány Ferenc blogbejegyzését.

Vissza...