Szemét ügyek

2011-10-11 18:59:22

Nem erőből kell politizálni, hanem a lakóközösségekkel közösen keresni a megoldást - fogalmaztak szocialista képviselők hétfői sajtótájékoztatójukon a januártól kötelező, zárt hulladéktároló-edények kapcsán, melyek óriási anyagi terhet rónának a társasházakra.

Mint arról beszámoltunk, egy 2010-ben elfogadott önkormányzati rendelet következtében januártól a hulladékgyűjtő edényeket közterületen csak zárt tárolókban lehet tartani. Ez egy hatvan lakásos társasház esetén mintegy 800 ezer forintba kerülne. Az elképzelést a városvezetés múlt héten lakossági fórum keretében ismertette a közös képviselőkkel, akik szinte egyöntetűen úgy vélték, tenni kell valamit a szemét ellen, de az árat túl soknak és vállalhatatlannak tartották.

Az ügy kapcsán a szocialista önkormányzati képviselők hétfői sajtótájékoztatóján Katanics Sándor kifejtette, több javaslatuk is van. Szerintük az önkormányzatnak hatályon kívül kellene helyeznie a rendeletet tekintettel a januárig a társasházak rendelkezésére álló szűkös határidőre. Emellett úgy vélik, több alternatív tervet kellene készíteni, melyek figyelembe veszik a lakóközösségek teherbíró-képességét. És az egyeztetések lefolytatása után döntsenek csak a bevezetés határidejéről – tette hozzá Katanics Sándor.

Hangsúlyozta azt is, konkrét javaslattal kellene előállnia az önkormányzatnak azt illetően is, hogy a város vagy a szolgáltató anyagi segítséget nyújt-e a társasházaknak, és ha igen, akkor milyen mértékűt. Erre vonatkozóan ugyanis a Hemoban megtartott fórumon is csak homályos utalások hangzottak el.

Hartmann Ferenc pedig emlékeztetett arra, hogy 8-9 évvel ezelőtt hasonló elképzeléssel állt elő a vonatkozó miniszteri rendelet miatt az akkori önkormányzat, több alternatívát is készítettek, de a lakossági ellenállás következtében meghiúsult akkor is a terv. A szocialista önkormányzati képviselők emellett úgy gondolják, a sok szemét ellen nem is megoldás a zárt tároló, hiszen számtalan esetben autóval, nem az ott élők viszik a szemetet a kukákhoz.

Az eseményen Hartmann Ferenc szólt arról is, a királyszentistváni hulladéklerakó tűzvizsgálati jegyzőkönyvét augusztus közepén hivatalosan kikérték az ügyben eljáró székesfehérvári tűzoltóságtól, de a mai napig nem kaptak még választ sem. Mivel véleményük szerint közérdekű adatról van szó, az ügyben kérték dr. Jóri András adatvédelmi biztos állásfoglalását. Mint mondta, nem lenne jó, ha a szolgáltatást igénybevevők fizetnék a helyreállítás költségeit.

Ide klikkelve érheti el a Veszport.hu-n megjelent írást.

Az iveszprem.hu is írt a sajtótájékoztatóról! Ide klikkelve érheti el az ott megjelent információkat!

A Vehír.hu tudósítása ide kattintva érhető el.

A Veszprémi Tv híranyaga itt nézhető meg!

Vissza...