Rossz hír Orbánnak

2011-10-04 19:19:47

Még el sem kezdődött, Orbán már el is vesztette az ügyészségi játszmát. Ezt már akkor láttam, amikor beértem a Zichy Jenő utcába, ahol Polt nyomozó főügyészsége székelkedik. A körülményekhez, az időponthoz képest hatalmas tömeg várta Gyurcsányt. Több mint kétezer ember.

Az sok. Ha egy cseperedő diktatúrában fényes nappal ennyi ember nem fél Orbántól, akkor számot kell vetnie azzal, hogy tévedésben van. Föltűnő volt az is, hogy a rendőrség kifejezetten jelezte: nem akar résztvenni ebben a koncepciós játszmában. Éppen csak az utca végén meg néhol a szélén ácsorogtak, még arra se voltak hajlandók, hogy a nyomozó főügyészség épülete elé álljanak, vagy morcosan kordonozzanak. Ja persze, tudták, hogy ez itt nem a gyújtogatós, macskaköves horda.

Gyucsány megjött, bement Orbán ügyészeihez. A tömeg tapsolt, kiabált, skandált, aztán volt muzsikaszó - az utca egyik végén már kifejezetten lakodalmas hangulattal.

Azt hitte mindenki, hogy jó sokáig faggatják. Egy kicsit reménykedtem, hogy bent is tartják, legalább késő estig - ezt Gyurcsány nem érti félre, hiszen kiváló dramaturg -, mert így nagyobbat nőtt volna az undor. De Orbán ügyészei nyilván megijedtek, úgy másfél óra után kiengedték. Nem volt kérdésük. Se egyenes, se kereszt. Ha egy ekkora kalandba belekeveredtek, és nem tartóztatták le a "bűnözőt", akkor az világra szólóan nevetséges.

Gyurcsány Ferenc kijött, és akkora beszédet mondott, hogy sokáig idézik majd. Elmesélte, miket mondott a kihallgatóknak, aztán fölhívta hívei figyelmét, hogy ne vele törődjenek, hanem a diktatúra névtelen áldozataival. Aztán még arra kérte a népet, hogy ne a bosszú vezesse Orbán elzavarásában, mert egyszer be kell már fejezni a háborút. Aztán elment. Tapsviharban.

Ennyi. Rossz hír Orbánnak: Gyurcsány elemében van. Szemmel láthatóan ez az az élethelyzet és életközeg, ami a legjobbat hozza ki belőle. Sportember és nem a fociöltözőkben tanult politizálni, hanem a nyílt terepen. Mostantól fogva szabadságharcos. Hülye, aki ebbe a szerepbe belevitte.

Az, hogy az ügyészség - nyilván Orbán akaratával ellentétben - nem merte letartóztatni, azt mutatja, hogy tovább hasadt az orbáni hatalom álomkabátja. Ez itt a való világ.

Ide kattintva érheti el Andrassew Iván írását a Népszava.hu-n.

Vissza...