A kormány ĂĽzenetei Ă©s cselekedetei, általában a gazdaságpolitika alakĂtásábĂłl kitapinthatĂł Ă©szjárása valĂłban tartalmaz nagyon rossz, nagyon káros elemeket, de a „baloldal” kritikátlan hĂłdolata az elkanászosodott, diszfunkcionális pĂ©nzĂĽgyi ágazat elĹ‘tt nem kevĂ©sbĂ© hátráltatja az egĂ©szsĂ©ges, Ă©letkĂ©pes piacgazdaság kialakulását hazánkban.
Varga szavainak szakmai megalapozottsága – mint ahogy azt a Nemzetközi Valutaalap legutĂłbbi hazánkrĂłl szĂłlĂł jelentĂ©se is kimutatja – vitathatatlan. Magyarország „overbanked”, azaz tĂşlbankosĂtott a fogalom minden Ă©rtelmĂ©ben. TĂşl sok a bank, tĂşl sok a bankfiĂłk, tĂşl magasak a bankok működĂ©si költsĂ©gei, Ă©s tĂşl nagy a bankok eszközállománya a magyar gazdaság mĂ©retĂ©hez mĂ©rve, miközben a hazai gazdaság szereplĹ‘i nem jutnak elĂ©gsĂ©ges hitelhez.
A hatékonytalan bankrendszert már évek óta csak oligopolisztikus szerkezete és az erőfölénnyel való durva visszaélés tartja az eddig tapasztalt rózsás állapotban. Nincs még egy bankrendszer Európában, amelynek megengedett, hogy a hiteltörlesztőrészlet több mint 20%-a (!) „kezelési költség” legyen mind a deviza-, mind a forinthitelek esetében.
ValĂłjában Varga visszafogottan fogalmazott. A magyar pĂ©nzĂĽgyi rendszer Ă©s monetáris politika felelĹ‘ssĂ©ge a duális gazdaság kialakulásáért, a honi ipar, mezĹ‘gazdaság, szolgáltatások Ă©s háztartások sorvadásáért Ăłriási. SikerĂĽlt lĂ©trehozniuk, majd állandĂłsĂtaniuk egy olyan tĹ‘keköltsĂ©g-szerkezetet, ami három-nĂ©gyszerese a multik tĹ‘keköltsĂ©gĂ©nek, messze meghaladja a visegrádi átlagot, ami tehát egyszerűen kitermelhetetlen, Ă©s ami mĂ©g tragikusabb, sikerĂĽlt a hazai szereplĹ‘k vállára terhelni kezelhetetlen kockázatokat, olyanokat, amelyeket maga a pĂ©nzĂĽgyi szektor nem vállalt, olyanokat, amelyeket soha sem lett volna szabad beengedni a nemzetgazdaság vĂ©rkeringĂ©sĂ©be.
A liberális baloldal nem kevesebbet, mint a piac gazdaság hitelessĂ©gĂ©t ássa alá, amikor nem nĂ©z szembe a pĂ©nzĂĽgyi ágazat silány erkölcsi, szakmai Ă©s gazdasági állapotával, Ă©s nem azon fáradozik, hogy azt helyrehozza, hogy vĂ©gre az ágazat teljesĂtmĂ©nye találkozzon a nemzetgazdaság igĂ©nyeivel, hanem azon, hogy minden, Ă©ppen a piacgazdaság hitelessĂ©gĂ©t szolgálĂł kritikát lesöpörjön, mondván, hogy az csak valamifĂ©le antikapitalista, antiszemita romlott forrás torzszĂĽlöttje. Éppen a kapitalizmus lĂ©nyegĂ©rĹ‘l, a schumpeteri „alkotĂł rombolás”-rĂłl szĂłlĂł elmĂ©letrĹ‘l feledkeznek meg, miszerint az alkotáshoz szĂĽksĂ©ges rombolás nagyrĂ©szt a pĂ©nzĂĽgyi szektor feltĂ©teleinek, elsĹ‘sorban a megtĂ©rĂĽlĂ©si ráta megkövetelĂ©sĂ©nek következmĂ©nye, ami azonban csak addig párosul az alkotással, ameddig a követelmĂ©ny nem válik az erĹ‘fölĂ©nybĹ‘l fakadĂł harácsolássá.
A határ meghĂşzása a fejlĹ‘dĂ©shez szĂĽksĂ©ges tisztĂtĂł rombolás Ă©s a harácsolás között persze nem könnyű feladat; rĂ©szben tudomány Ă©s nagy rĂ©szben művĂ©szet, ami a miĂ©nknĂ©l jĂłval fejlettebb gazdaságoknak sem mindig sikerĂĽl. EnyhĂtĹ‘ körĂĽlmĂ©ny, de nem felmentĂ©s, hogy a valĂłsággal valĂł szembenĂ©zĂ©s elmaradása sajnos az egĂ©sz eurĂłpai pĂ©nzĂĽgyi rendszer mai meghatározĂłja, amivel nemcsak a mi rendszerváltásunk, hanem az egĂ©sz eurĂłpai álom veszĂ©lybe sodrĂłdott. Miközben az amerikaiak a válság után azonnal hozzákezdtek a romok eltakarĂtásához, hagyták hullani a fĂ©rgesĂ©t, Ă©s feltĹ‘kĂ©sĂtettĂ©k, rendbe hozták a mĂ©g Ă©letkĂ©pesnek tűnĹ‘ bankokat, mi, eurĂłpaiak, moralizálĂł, ideologizálĂł szlogengyártással vagyunk elfoglalva.
De mindez nem mentsĂ©g Ă©s nem magyarázat az elmĂşlt hetek visszamenĹ‘leges hatállyal bevezetett törvĂ©nyeire. Egy nemzeti öltözetben tetszelgĹ‘ kormány ismĂ©t szĂłszegĹ‘t csinált hazánkbĂłl, olyat, amelyik kĂ©nye-kedve szerint átĂrja a korábban vállaltakat. A bankok zsiványsága, bárki bármifĂ©le zsiványsága sohasem igazolja az ex post facto törvĂ©nyhozás jogállamiságot romba döntĹ‘ önkĂ©nyeskedĂ©sĂ©t, de amikor a lĂ©tezĹ‘ jogrendszer adta lehetĹ‘sĂ©gek helyett a kormány azt felrĂşgva olyan megoldást iktat törvĂ©nybe, amely – saját becslĂ©se szerint – az Ă©rintettek legfeljebb 15%-ának kedvez, felmerĂĽl a kĂ©rdĂ©s: mi a kormány valĂłs cĂ©lja, a devizaadĂłsok megsegĂtĂ©se, vagy a helyzet kihasználása a jogállamiság szĂ©tverĂ©se Ă©rdekĂ©ben? Az adĂłsok – Ă©s nem csak a devizaadĂłsok – terheinek enyhĂtĂ©sĂ©re alkalmas eszköz kĂ©zenfekvĹ‘. Homályos, ellenĹ‘rizhetetlen kitĂ©teleket felhasználva a bankok tĂşlszámláztak. A „kezelĂ©si költsĂ©gek” nem rĂşghatnak a törlesztĹ‘rĂ©szlet 20%-ára, Ă©s – a devizások esetĂ©ben – a törlesztĹ‘rĂ©szlet nem haladhatja meg több mint 40%-kal a svájci frank tĂ©nyleges erĹ‘södĂ©sĂ©t. A „kockázati felárra”, Ăşgy, mint a többi homályos „tĂ©nyezĹ‘re” valĂł hivatkozás alaptalan maszlag. TessĂ©k elszámoltatni a bankokat Ă©s kötelezni Ĺ‘ket a tĂşlszámlázott összeg visszatĂ©rĂtĂ©sĂ©re. Ha ezĂ©rt mennek el, hát menjenek. De ha azĂ©rt, mert szavahihetetlen szĂłszegĹ‘k lettĂĽnk, jaj nekĂĽnk mĂ©g akkor is, ha Ĺ‘k Ă©s nem mi voltunk a zsiványok.
Róna Péter, a szerző Oxfordi Egyetem, Blackfriars Hall tanára
Ide klikkelve érhető el a Nol.hu-n megjelent cikk.
 |