Terrorcselekmény

2011-09-26 18:40:32

Gyurcsány Ferenc közleményben reagált a Balsai-jelentésre. Mint írja: jelzi a „Balsai-bizottság” jelentésének szakmai megalapozottságát, hogy fél évig elő sem vette a kormány, és egyetlen lépést sem tett annak érdekében, hogy az igazságszolgáltatás elég vigye a 2006 őszén történteket.

Balsai István szerint felvetődik a terrorcselekmény gyanúja, s még 15 más bűncselekményé is a 2006 őszi eseményekkel összefüggésben. A volt kormányfő szerint nem véletlen ez a friss mozgolódás: az öt éve a demokratikus rendszer ellen puccskísérletet végrehajtó Fidesz most el akarja terelni a figyelmet az adóemelésről, a bedőlő költségvetésről, a forint árfolyamának tönkretételéről, az újabb sarcról, amelyet kivetni készülnek az emberekre, és Orbán elfogadottságának zuhanásáról.

A bűnt nem a rendőrök követték el 2006 őszén, hanem azok a politikusok, akik harcra biztatták a megtéveszthető embereket, és azok, akik a tévészékház ostromától az elkötött tankig eleve a rombolás szándékával csatlakoztak békés demonstrálókhoz. A rendőrség a dolgát végezte, amikor a közterek békéjét helyreállította. Én ezektől a támadásoktól is meg tudom védeni magamat, de nem hagyhatom, hogy a rend őreit bárki megbélyegezze. El a kezekkel a rendőröktől!

Felvetődik a terrorcselekmény gyanúja, s még 15 más bűncselekményé is a 2006 őszi eseményekkel összefüggésben – állította hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésében Balsai István (ma már alkotmánybíró) a 2006-os őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott, aki szerint az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc katonai bűncselekmények felbujtója, bűnsegédje lehetett annak idején.

Balsai István jelentésében egyebek között azt írja a 2006-os őszi eseményeket jogi szempontból értékelve: … a motivációra és az események láncolatára tekintettel felvetődhet a terrorcselekmény elkötésének a lehetősége is.  Terrorcselekményt ugyanis – egyebek között – az követ el, aki „abból a célból, hogy a lakosságot megfélemlítse, személy elleni erőszakot, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bűncselekményt követ el”. Határozott álláspontom, írja Balsai, hogy ami 2006. október 23-án történt Budapest belvárosában, az alkalmas volt a lakosság megfélemlítésére, ugyanis nemcsak a közterületeken jelen lévők, de a TV-nézők tudatában is alappal keletkezhetett reális félelemérzet…

Vizsgálódásának eredményét összegzendő Balsai azt írja: „.. arra a következtetésre jutottam, hogy noha október 23 a legdurvább jogsértések szimbóluma, mégis inkább egyik elemének, vagy akár csúcspontjának tekinthető annak a folyamatnak, ami a a Gyurcsány-kormány erőszakos és paranoid hatalomgyakorlását jellemezte.

A miniszterelnöki megbízott jelentésében külön fejezetben taglalta az akkor miniszterelnök felelősségét is. Mint fogalmazott: álláspontja szerint a rendőri vezetők csak a legfelsőbb politikai utasítás és jóváhagyás alapján adhattak parancsot, illetve tűrhettek el a magukat és a testületet ilyen példátlan módon kompromittáló cselekményeket.

A jelentés 2006. március 15-i  Múzeum kerti megemlékezéstől hozta fel azokat a példákat, amelyek készítői szerint  egyértelműen igazolják: az akkori miniszterelnök folyamatosan és fokozatosan fenntartott egy állandó és konspiratív elemektől sem mentes veszélyérzetet, ami megkívánta a megerősített és folyamatos rendőri jelenlétet és ellenőrzéseket.

Majd Gyurcsány szeptember 18-át követő nyilatkozatait idézve rámutatott: a kormányfő az események alatt mindvégig folyamatosan kapcsolatban állt a rendőri vezetéssel. Balsai álláspontja szerint ezért vele szemben felvetődhet, hogy felbujtója vagy bűnsegédje volt a rendőrök által elkövetett katonai bűncselekményeknek.

A Nol.hu-n megjelent írás ide klikkelve érhető el.

Vissza...