Végképp eltörölni

2011-09-15 13:57:12

Akinek van elegendő megtakarítása, vagy olcsón tud forinthitelhez jutni, rohanhat végtörleszteni a devizahitelét. Aki nem rendelkezik ilyen lehetőségekkel, az jövőre rosszul jár. Félő, hogy ilyen sors vár majd nem csak a magyar bankrendszerre, de az állam-háztartásra is. Ha így lesz, tankönyvi öngólt rúg magának a kormány.

Kártékony, igazságtalan és nem azokon segít, akiken segíteni kellene – bizony nehéz fukarkodni a negatív jelzőkkel, amikor Orbán Viktor szeptember 12-én bejelentett hatpontos országvédelmi csomagjának devizahiteleket érintő pontjait értékeljük, amely a jövő héten már a parlament elé is kerülhet. És ez még csak a közgazdasági megközelítés, hiszen a multi- és külföldellenesség, a jogbiztonsággal és a nemzetközileg elfogadott jogi fórumokkal kapcsolatos tüskék is inkább kínosak lehetnek, semmint nemzeti büszkeségünk megalapozói.

Vannak persze bőven indokolt és fontos pontok is a csomagban, csak ezek éppen a kisebb, a színező intézkedések, a fő üzenet kifejezetten negatív. Kezdjük mégis egy kis pozitívummal! Orbán Viktor a megelőző kormányzatokhoz képest sokkal jobban érti, hogy a devizahitelezés problematikájával foglalkozni kell, látja azt a kiszolgáltatottságot, amibe az állam, a bankrendszer és a magánszemélyek együtt sodródtak bele a mértéktelen euró- és frankhitelezéssel.

A tervezet talán legfontosabb pontja az, hogy a devizahitelesek rögzített, 180 forintos frank-, 250 forintos euró-, illetve 2 forintos jenárfolyamon, egy összegben kifizethetik forintban az adósságukat, s ezért a bankok nem számíthatnak fel külön kezelési költséget. Van valaki, aki azt gondolja, hogy a devizahiteles problematika azokról szól, akiknek lehetőségük van a sokmilliós tartozás egyösszegű törlesztésére? Aligha, a kérdés költői.

Valóban vannak olyan devizahitelesek, akik magas jövedelemmel rendelkeztek, akár kellő megtakarítással is, annak idején mégis úgy gondolták, hogy a kedvező frankalapú hitelből érdemes tovább bővíteni a pénzügyi mozgásterüket. Sokan lehettek olyanok is, akik eleve a vagyonosodási vizsgálatok kikerülése, vagy a publikus vagyonnyilatkozatok kozmetikázása miatt vettek fel frankhitelt (ez utóbbi körbe gyaníthatóan nem kevés politikus is beletartozik). Rajtuk valóban segít, ha hirtelen 23 százalékkal csökken a tartozásuk, ha egy jelenleg 50 ezer frankos tétel nem 11,07 millió, hanem csak 9 millió forint tartozásként tudható le. Orbán Viktor szerint a végtörlesztés mellett nem lesz kötelező a bankok számára vállalni a deviza alapú hitelek forint alapúra váltását. Ez annyit tesz, hogy amennyiben az a sok devizahiteles, aki saját erőből nem képes végtörleszteni, de ezt mégis meg szeretné tenni, próbálhat ugyan e célra forinthitelt fölvenni, de ilyet kötelezően nem kell a bankoknak kínálniuk. „Ideürítenek az ajtónk elé, de legalább nem csöngethetnek be, hogy adjunk már egy kis papírt is” – kommentálta a helyzetet egy bankár.

Ide klikkelve érheti el a cikk forrását!

Vissza...