Ennek második oldalán idĂ©zik Czaun János „városrĂ©szi önkormányzati vezető” kĂ©pviselĹ‘ Kádárta nĂ©pĂ©hez intĂ©zett augusztus 18.-i szĂłzatát, amelynek keretĂ©ben egy törtĂ©netet mesĂ©lt el, honnan szemlĂ©lte Sarolta asszony annak idejĂ©n István Ă©s Koppány seregeinek összecsapását. Miután ez a „vĂ©gigtekintĂ©s” a veszprĂ©mi várbĂłl törtĂ©nt Ăgy ebbĹ‘l kĂ©t „üzenetĂ©rtĂ©kű” következtetĂ©st is levont.
EgyrĂ©szt, hogy már a csata idejĂ©n is vár állott a várhegyen, másrĂ©szt, hogy VeszprĂ©m már a Gizellát megelĹ‘zĹ‘ korban is a királynĂ©k városa volt. Annak – az egyĂ©bkĂ©nt helytállĂł – megállapĂtásnak, hogy ekkor már „állt a vár” nincs semmifĂ©le ĂĽzenetĂ©rtĂ©ke, pusztán törtĂ©nelmi tĂ©ny, mindenfĂ©le „üzenetĂ©rtĂ©k” nĂ©lkĂĽl. A másik – a maga nemĂ©ben teljesen „újszerű”, felfedezĂ©s Ă©rtĂ©kű - megállapĂtás azĂ©rt hibás, mert ugyancsak törtĂ©nelmi tĂ©ny, hogy István elĹ‘tt nem volt királyunk, fejedelmek, azt megelĹ‘zĹ‘en „echte” pogány törzsi vezĂ©rek álltak a honfoglalĂł magyarok Ă©lĂ©n, Ăgy hitveseik - ha voltak - nem lehettek királynĂ©k. EbbĹ‘l következĹ‘en VeszprĂ©m sem lehetett Gizella elĹ‘tt a királynĂ©k városa.
Ehhez a státuszhoz ráadásul mĂ©g a keresztĂ©nysĂ©g is „szĂĽksĂ©geltetett”, ugyanis a királynĂ© Ă©s a mindenkori veszprĂ©mi pĂĽspök egyházjogilag tĂ©telesen szabályozott kapcsolata tette ezt azzá, ami.(Ha a kĂ©pviselĹ‘ Ăşrat elvonatkozásban Ă©rdeklik a rĂ©szletek Ăşgy számos szakirodalom áll rendelkezĂ©sĂ©re). Aki augusztus 20 táján beszĂ©d elmondására vállalkozik az vagy olvasson elĹ‘tte sokat, vagy olvasson utána alaposan, vagy vegye elĹ‘ valakinek már korában kiprĂłbált szövegĂ©t. ĂšjĂtásba csak az kezdjen, aki tud is arabusul.
A másik „gyöngyszem” mindjárt felette találhatĂł, mely szösszenetet Mátyus Tamás jegyzi, aki a lap impĂşrumábĂłl kitűnĹ‘en a szerkesztĹ‘bizottságnak is tagja. SzegĂ©ny belebonyolĂłdik egy műelemzĂ©ssel vegyes „szĂnikritikába” az Alföldi RĂłbert rendezte István a király szegedi szabadtĂ©ri bemutatĂłja kapcsán. Ennek során kifejti, hogy sok mindent hajlandĂł Alföldinek megbocsátani, de az „kiveri nála a biztosĂtĂ©kot” hogy a „korhű jelmezekbĹ‘l kivetkĹ‘ztette a szereplĹ‘ket” s Ăgy olyanná tette, mintha a „szalamiszi csatát tankokkal vĂvnák. TĂşl azon, hogy az „arab nyelv ismerete” nála is hiányzik, ebben Ăłriásit tĂ©ved, hiszen a darab ĂĽzenete – mert ennek tĂ©nyleg van ĂĽzenetĂ©rtĂ©ke - fĂĽggetlen a jelmezektĹ‘l, s pont ez teszi elĹ‘adhatĂłvá, Ă©lvezhetĹ‘vĂ© ma is, s volt aktualitása a Kádár Ă©rában is. Nem a kacagány vagy az aranysĂşjtásos palást adja a mű lĂ©nyegĂ©t, hanem amit Ă©nekelnek. SzerencsĂ©re a szerzĹ‘páros SzĹ‘rĂ©nyi-BrĂłdy is mondott vĂ©lemĂ©nyt az „ügyben”, s Ă©n az Ĺ‘ nyilatkozatuk autentikusabbnak tekintem.
De hát Veszprém lakossága ezt a lapot olvassa, ráadásul sokan csak ezt, hiszen ez „ingyenes”, legalább is annak látszik. Azért látszólagos ez az „ingyenesség”, mert csak, mint olvasónak az. Mint veszprémi polgárnak nagyon is sokba kerül, ugyanis önkormányzatunk 23 millió forintot költ rá évente, s ennyiért kapjuk ezt a gagyit. (Mennyi minden értelmes célra elkölthető lenne ez a pénz.)
Jut eszembe, a szerkesztĹ‘ által felidĂ©zett nem szárazföld, hanem tengerszoros, ahol a csatát a görög Ă©s a perzsa hajĂłhad vĂvta. Ott bizony a tankok elsĂĽllyedtek volna...,
Dr. Bősze Ferenc |