Kultúránkra tapos a zsarnok |
2012-11-05 17:17:13 |
|
Hogy mi közöm ehhez? Nekem, aki egyébként elfogadom Kosztolányi Dezső vélekedését: „nem teszünk jó szolgálatot az irodalomnak, ha a költőt – az egyéni élet nemes és szeszélyes bolygóját – bármiféle érdek szolgájává nyomorítjuk”, mert az író, ha „pártpolitikának kötné le magát, hivatását és hitét tagadná meg, eladná azt a fölényt, hogy mindent és mindenkit egyszerre érthessen meg”. (Kosztolányi D.: Nyelv és lélek; Osiris K.,Bp.,2002.,561 és 569.old.) Kosztolányi ezzel a szabad szemlélőt, a homo aestheticus-t állította szembe „a korlátolt és elavult cselekvővel”, a homo moralis-szal. Ám azt tartom: ha az amorális hatalom a homo aestheticus-ra támad, úgy bennem a homo moralis-nak meg kell szólalnia. (Megszólalt és mindannyiszor kiáltozni fog, ahányszor a homo aestheticus-t - a művészetek értékőrzőjét, a bennünk lakozó szépség formálóját – veszélyben látja.) Nem pártpolitikát képviselek tehát, mindössze esztétikai – ezt érintően erkölcsi, társadalmi, általános emberi – értékek mentésével próbálkozom, kultúránkat óvom demokráciánk megtiprójától. Miközben vallom: az író, a költő maradjon a saját kaptafájánál, ne csapjon föl suszterpolitikusnak. Nem dolga. Más dolga van. Ne csapjon föl párt, politikai csoportosulás szócsövének. Ez az elv. Mi indokolja ennek az elvnek máig ható létjogosultságát? Erkölcsi parancs: Babits Mihály 1928-ban Julien Benda (fr.író) Az írástudók árulása c. könyvéhez a következő iránymutató gondolatait fűzte: az írástudók (papok, filozófusok, tudósok, írók, költők, a művészeti élet jelesei) akkor esnek az árulás bűnébe, amikor bármely bűnöket, vétségeket, hibákat erényekké avatnak, magasztalnak, mert nemzetük, népcsoportjuk, vallásuk, osztályuk, pártjuk érdekeit a magasabbrendű erkölcsi igazság, a Szellem principiuma fölé akarják helyezni. Ezzel szemben mi a helyes elv? Szeretem hazámat, nemzetemet, népemet hibáiban is, de nem hibáival együtt. Hibáit, bűneit nem szeretem. Ez az elv vésődött írói hagyományaink kőtábláiba. A szólás szabadsága, persze, az Írástudótól sem tagadható meg. Saját, független értékrendje hangoztatásához (mely történetesen megegyezhet pártokéival is) joga van. Adott esetben kötelessége, hogy megszólaljon; az Írástudó szerepe – mondta Babits – a világítótoronyé: világítson, mutassa a helyes erkölcsi irányt, ha nem is járnak arra hajók. Mutatom: Gelléri Andor Endre és Tersánszky Józsi Jenő messze magasabb erkölcsi, esztétikai, társadalmi értéket szimbolizálnak, mint Somogyi László plébános és Regele János kir. tanácsos. Következésképpen az utcanév-változtatások értékítéletünket sértő döntések. Valamint társadalomellenesek is, amennyiben a döntések motívumai között antiszemita érzület dominál és egy letűnt rezsim retrográd szemlélete húzódik indítékként. Ebbéli gyanúnk azért sem alaptalan, mert a zsarnok kultúránkra taposása tendenciaként érvényesül: József Attila szobrának eltávolítása a Kossuth térről; Dörner kinevezése az Új Színház élére; a Horthy-kultusz újraélesztése; a Pákozdi tér (XIV.ker.) átnevezése Wass Albert térré; Csepel fideszes polgármesterének cinikus-gonosz kezdeményeként a nyilas Nyírő József emlékezetére rendezett irodalmi est a Radnóti művelődési házban; utóbbi romániai gyászszertartásának újrakezdődő előkészületei; Wass és Nyírő iskolai kötelező tananyaggá tétele, miközben számos irodalmi nagyságunkról szó sem esik, stb. Mi más ez, mint lopakodó kultúr-terror, a népbutítás intézményesítése évtizedekre? Állításainkat bizonyítjuk. Lehet, Regele János (a Horthy-kor kir. tanácsosa, Horthyék országgyűlése képviselőházának iroda-főigazgatója, egyházközségi elnök, a szentmihályi templom építtetője) szintén méltó arra, hogy nevét utca viselje (viselte is korábban), de Gelléri Andor Endre (1906-1945) se méltatlanabb. Tárgyilagosan ítélve méltóbb: tehetségét nemcsak Móricz és Füst ismerték el; remekmű novelláiért, A nagymosoda és A szomjas inasok c. regényeiért Baumgartner-díjat érdemelt. És nem érdemelte, hogy zsidó származása miatt sorozatos üldöztetésben részesüljön: 1941-ben munkaszolgálatra hívták be; 1944-ben a németek az ausztriai mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták, majd a günskircheni táborba került, ahonnan már nem tért haza. A hörschingeni kórházban flekktífuszban pusztult el; mondhatni: vértanúságot szenvedett. Tersánszky Józsi Jenő (1888-1969) írásművészetének elismertsége nála is magasabbra szárnyalt. Illyés Gyula írta: én, a Párizsból jött, akkor ismertem meg a magyar irodalmat, amikor felfedeztem, hogy kicsoda Tersánszky. Összevetve és nem lebecsülve Somogyi László atya, tiszteletbeli kanonok, címzetes esperes, a kerület díszpolgára érdemes hitbéli munkálkodását (amiért a Szent László plébánia bugó hívei a templom mellett emlékezetére szobrot emeltek) Tersánszky életútjának össztársadalmi kultúr-értékével (amit a Kossuth-díjas író jelképesen képvisel), ünnepélyesen kimondhatjuk: utóbbi jelentősen kimagaslóbbat alkotott. A tavasz napja sütötte c. novelláskötete 1911-ben látott napvilágot. Az I. világháború harcterein (az Isonzo-fronton harcolt, a piavei ütközetben küzdött) írta Viszontlátásra, drága c. regényét. Olasz fogsága után – 1919-ben – tért haza. Regényei többségét (Kakuk Marci ifjúsága; Rossz szomszédok; A havasi selyemfiú; A céda és a szűz) a Nyugat közölte. Az 1936-ban írt Legenda a nyúlpaprikásról c. kisregénye a magyar próza egyik csúcsa. Négyszer részesült Baumgarten-díjban. 1942-ben jelent meg a Kakuk Marci két kötetben. Az Egy ceruza története és az Egy kézikocsi története (1948-49) c. regényei, valamint A vándor (1955) c. válogatott novellái a II. világháborút követő munkásságának érdemes alkotásai. 1949-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Az író emberségéről tanúskodik, hogy 1944-ben hamis igazolványokkal mentette a fasizmus, a nyilas terror üldözöttjeit. Ekkor írta – tartva attól, hogy zsidó származású feleségét a nyilasok elhurcolják – híres végrendeletét (aminek eredetijét a Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi). A ma emberének okulásául e megrendítő dokumentum néhány kiragadott mondatát ide idézem: „…nejemnek… csillaggal a mellén, a gettóba kell költöznie holnapután estig. Két szememmel győződtem meg arról a szörnyűségről, hogyan zsúfolják össze a Szálasi-kormány hóhérai a… zsidókat… Elhatároztam tiszta ésszel és csorbítatlan akarattal, hogy a… feleségemet elhurcolni akaró közegeknek ellenállok… elviselhetetlen már… az a birka bárgyúság és gyávaság, amellyel magyar sorsosaim a német-bérenc orgyilkosok parancsára… kötelességemnek érzem,hogy az igazi magyarellenesség ellen… példaadó gesztussal éljek… Magam Istenben soha meg nem tántorodott hittel maradtam igazi jó keresztény, jelen sorokat mégis átokkal végzem az áldás helyett… Legyenek átkozottak örökre ennek az árnyékvilágnak urai, az Egyesült Nemzetek, Anglia, Amerika és a Szovjet, ha valaha is, politikai vagy hasznossági okokból megtántorodnak, vagy kifáradnak ennek a mérhetetlen tömegű gonosztettnek a megtorlásában, amit a német nácik, ezek a dühöngő őrültek és… a szolgai pribékeskedésben buzgólkodó… magyar nácik elkövettek. Ámen!” Felteszem a kérdést: demokrácia-tipró zsarnokunk hatalma mely valódi okból akarja közterületeinkről eltávolítani Gelléri Andor Endre és Tersánszky Józsi Jenő nevét? Végül ide idézem Domokos Mátyás, jeles irodalomtörténészünk időbeni figyelmeztetését, amely a Forrás-ban 1993-ban jelent meg: „az írástudók árulása napjainkban kezd olyan méreteket ölteni, hogy az igazi szellemi kötelesség hagyományainkba írt kőtábláinak a kisajátítása is a szemünk láttára zajlik, akik erre az örökségre való lármás hivatkozással igyekeznek megteremteni árulásuk legitimizációját és az erkölcsi folytonosság illúzióját”. Vak vagy hazudik, aki nem látja: e kisajátítás ma minden előzőnél riasztóbb méreteket ölt. Ma már a kultúra kisajátítása folyik. Azé az egységes magyar kutúráé, amely mindnyájunké, amely elsősorban hivatott megtartani nemzet-tudatunkat, magyarság-eszményeinket és európaiságunkat, amely gátját vethetné a nemzet pusztulásának, széthullásának. Ezek után tegyétek föl ti a kérdést – ne csak a Fővárosi Közgyűlésnek, a kultúrpolitikusoknak, hanem – a zsarnoknak és vazallusainak: hallottak-e arról, miként fogalmazott Vörösmarty; na, hogy: „Legszentebb vallás a haza s emberiség”? Avagy hol van emberségük, hírhedett nemzeti lelkiismeretük?
Búzás Huba |
A zsarnok (a demokrácia-tipró) kultúránkra tapos. Tudja: ha magasabb kultúr-értékeinket nem tapossa el fejünkben, úgy demokrácia-vágyunk újra serkenhet a szívekben. Úgy bizony, a Fővárosi Közgyűlés újabb közterületek névváltoztatásáról döntött: a Tersánszky Józsi Jenő sétány (XIII.ker.) Somogyi László plébános nevét, a Gelléri Andor Endre utca (XVI.ker.) Regele János kir. tanácsos nevét viselje a továbbiakban.