Orbán szekértolói

2012-09-21 05:00:55

Nem politikus az, aki képtelen érzékelni a választói hangulatot. Ennek alapján ma úgy tűnik, hogy a politikai pártok és mozgalmak vezetői között mindösszesen egyetlen politikus van, a többi meg csak politikai kókler, pitiáner megélhetési politikus, rosszabb esetben Orbán ügynöke.

Azzal az egyel meg, aki felismerte az ellenzéki egység fontosságát és megkerülhetetlenségét, azzal az a baj, hogy magával a létével sokkolja a többit, akik felismert vagy tudatalatti kisebbségi érzéseiktől hajtva megpróbálják közös erővel víz alá nyomni a fejét, kerül, amibe kerül. De még ez sem lenne baj, ha nem próbálnának egymással is szórakozgatni, kicsinyes presztízs-csatákat vívni akkor, mikor dögrováson van az ország, gazdaságilag, politikailag, erkölcsileg egyaránt. Azt gondolják, hogy az a cél, hogy magukat mutogassák, holott azt az embert kellene végre megmutatni, aki vezetni tudja a harcot a Gyagya unortodox királysága ellen, aki képes lenne konkrét feladatok végrehajtására és végrehajtatására is, mert álmodozókkal, ügyetlenekkel, elméleti szakértőkkel már tele a padlás.

A választók zöme egységre vágyik.

Egységre az országban, mert arra már régen rájött, hogy ezen a megosztottságon csak veszíteni lehet, hiszen a választó nem ostoba, ezt csak a politikusok gondolják róla, tud számolni és látja, érzi, ahogy csúszunk belefele a trágyalébe. Az átlagmagyar már régen nem vevő a két tábor egymással szembeni acsarkodására, de az ellenzék marakodása még azok kedvét is elveszi a politikai véleménynyilvánítástól, akik ezidáig szilárd elkötelezettségűnek gondolták magukat. Ha akármelyik pártvezér is azt hiszi, hogy egymaga kezelni tudja ezt a helyzetet, vagy úgy véli, hogy majd ő lesz az, aki mögé felsorakoznak a többiek, az mélységesen téved – nem ismeri a magyar mentalitást.

Itt a „dögöljön meg a szomszéd tehene is” a vezérelv, ha ő nem ehet libacombot, akkor a többi ne egyen még kelkáposztát se, dögöljön inkább mindenki éhen. Kis hangyafülnyi pártocskák szimpatizánsai akarják előírni, hogy ki vehet részt egy rendezvényen meg ki nem, feltételeket támasztanak, dirigálnak, kétségbe vonják mások demokratikus elkötelezettségét, röhögnivalóan bolsevik mentalitással kezelik a kérdéseket, és semmiféle észérv nem hat rájuk, lepereg róluk, mint almáról az esőcsepp. Ebben azután nincs differencia kis párt meg nagy párt prominensei között, egyformán gondolkodnak, és abban bíznak, hogy majd Orbán elrontja a dolgot annyira, hogy ők diadalmasan besétálnak a hatalomba.

Marhaság.

Orbán a jövő év második felétől osztogatni és ígérgetni fog vadul, a nehézségeket ráfogja az elődre, az EU-ra, az IMF-re, akkorákat fog hazudni, mint ide Lacháza, hiszen ez az ember nem rendelkezik semmiféle morállal, viszont remek hatalomtechnikus, birka nép ügyes juhásza, akik előtt a szamár hálás szerepét a különféle pártok és mozgalmak vezetői játsszák. Orbánnak egy törekvése van: fenntartani az ellenzék megosztottságát, ezt a célt szolgálja a gyanús körülmények között született LMP, és hát bizony, mostanság a Milla sem tűnik már olyan ártalmatlan, jószándékú civilkedésnek, mint eleinte, ma már inkább hátrahúzó erő, mert amit képvisel, azzal a Fidesz szekerét tolja. Bőszen hangoztatott pártellenessége semmiféle célt nem szolgál, értelme sincs ennek, hiszen a Milla mint mozgalom nem indulhat a választáson, jelenlegi tevékenysége egyetlen célt szolgál: távoltartani a bizonytalanokat a választásoktól, amivel egyértelműen Orbán szekerét tolják, mint mindenki, aki egy pártok közötti választásra alapozott képviseleti demokráciában a pártok negligálására bíztat. Aki nem Orbán „centrális erőterét” akarja támogatni, annak bizony pártot kell választania és mégegyszer végiggondolnia az „ezek mind egyformák” meg az „ezek mind lopnak” általánosító demagógiáját, és az sem lenne baj, ha végre a fiatalok- legalább a főiskolások- egyetemisták - is megnéznék egyszer tárgyilagosan, a számok tükrében, hogy mikor mi történt és hova vezet ez az út, melyen a Gyagya terelgeti őket. Ehhez persze az is kellene, hogy a pártok adjanak programot, de még jobb lenne, ha leülnének egy asztal mellé, az sem baj, ha nem kerek és megegyeznének abban, hogy összefogva világgázavarják ezt hárshegyi elmegyógyintézet megszűntével kezelés nélkül maradt, és most a közéletben randalírozó, ócska bandát.

Abban is meg kell egyezniük, hogy az így létrejövő egységkormánynak mi lesz a feladata, milyen intézményeket állít helyre, mely törvényeket helyezi hatályon kívül, mely szerződéseket nyilvánít semmisnek, kiket küld azonnal világgá. Mert mégegyszer azt a teszetoszaságot, nem lehet megengedni, amely 2006. október 23.-át követte, ebben a helyzetben bizony vádat kell emelni az ellen, aki hatalmát felhasználva egyeduralomra tört, akár még saját alaptörvénye ellenére is. És utána, ha ezekben a kérdésekben megszületett a megállapodás, akkor létre kell hozni a következő ciklusra egy ernyőszervezetet, melynek nevében a jelöltek indulnak a választásokon, egy olyan szakértői kormányt támogatva, melynek tagjai az adott szakterület legkiválóbbjai lennének, melynek feladata az ország visszafordítása Európa felé. Azt is ajánlanám melegen a politikusok figyelmébe, hogy ha nem veszik figyelembe a választók egységtörekvéseit, akkor érdekes meglepetések érhetik még őket, mert amellett, hogy életük végéig nézegethetik ezt az elmeroggyantat, még csak az ellenzéki lét langymeleg posványát sem adják meg nekik választóik.

Szóval uraim, csak óvatosan, és döngő léptekkel az ellenzéki egység felé. Nem lehet száz évig járni az ellenzéki pávatáncot sem, nem lehet a végtelenségig lebegtetni politikai szándékokat, elmellőzni politikai állásfoglalásokat - lépni kell! Erre ad felhatalmazást a választó, nem az ócska kis trükközgetésre meg taktikázgatásra. Az ország bajban van, ez a galandféreg elszívja összes életerejét, neki kellene kezdeni a gyógyításnak!

Forrás: pupublogja

Vissza...