Ha majd Ăşgy ötven vagy száz Ă©v mĂşlva a törtĂ©nĂ©szek egyetlen mondattal akarják jellemezni a kĂ©tezertĂzes Ă©vek magyarságának morális állapotát, alighanem a fenti mondatot fogják választani, ebben ugyanis minden lĂ©nyeges benne foglaltatik. Értve ezalatt azt az ugrásszerű fejlĹ‘dĂ©st, ami az anyaországi politikusok erkölcsi fölĂ©nyĂ©t mutatja a határon tĂşli szervezetek potentátjaival szemben. KövĂ©r LászlĂł Ă©s a magyar kormány nagy barátja, a kĂ©zdivásárhelyi polgármester van annyira mafla, hogy lebuktathatĂł mĂłdon veszi át a kenĹ‘pĂ©nzt, igen kontár mĂłdon, nem ismerve az iparág csĂnját-bĂnját.
Ilyen Magyarországon ma már nincs. Ilyen hülyén utoljára Székely képviselő bukott le a Gellért szálló előtt, kisgazda eszével azt gondolván, hogy ha dokumentumnak nevezi a számzáras aktatáskában elhelyezett kenőpénzt, akkor a rendőrség mindjárt bocsánatot kér tőle, és hazamegy.
Hozzá képest a szoci potentátok a maguk nokiás- meg viszkisdobozaikkal a szakma mesterei voltak, de még ők is menthetetlenül és végérvényesen le vannak maradva a mai technikáktól.
Megyesi Gusztáv " Fideszesek erkölcsi magaslaton" cĂmmel a Nol.hu-n megjelent Ărása ide kattintva olvashatĂł. |