, s végre az is kiderült, hogy a nemzetgazdasági tárca hamarosan arra tesz javalatot a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsnak (NGTT), hogy a jövő évi minimálbér 92 ezer forintra emelkedjen, s a garantált bérminimum (azaz a szakképzettséget igénylő munkakörökben dolgozók minimumbére) 108 ezer forint legyen.
A szaktárca közlemĂ©nyĂ©bĹ‘l kiderĂĽl, hogy a költsĂ©gvetĂ©si szfĂ©rában működĹ‘ kompenzáciĂłs rendszert, amely arra volt hivatott, hogy az idei adĂłváltozásokbĂłl eredĹ‘ nettĂł bĂ©rcsökkenĂ©st ellensĂşlyozza, jövĹ‘re is fenntartja, azaz csak ennek segĂtsĂ©gĂ©vel tudja tartani magát ahhoz az ĂgĂ©retĂ©hez, hogy senki nem jár rosszabbul, mint idĂ©n.
A versenyszfĂ©rát illetĹ‘en a kormány öt százalĂ©kos bĂ©rajánlást tesz (idĂ©n 4-6 százalĂ©k volt), de a közlemĂ©ny sejteti, hogy ez az emelĂ©s nem lesz elĂ©g ahhoz, hogy nettĂłban senki se vigyen haza kevesebb pĂ©nzt, mint idĂ©n, ezĂ©rt aztán, ahogyan fogalmaznak:az állam ki fogja venni a rĂ©szĂ©t a munkáltatĂłk megnövekedett terheibĹ‘l, s javasolni fogják, hogy a szociális partnerekkel közösen elfogadott bĂ©remelĂ©si ajánlás feletti bĂ©remelĂ©s egy rĂ©szĂ©t az állam munkáltatĂłnak rĂ©szben visszatĂ©rĂtse.
Ahogyan Ărják, a kormány tisztában van azzal, hogy a bĂ©remelĂ©seket követĹ‘en is lehetnek olyan munkavállalĂłk, akik rövid távon nettĂł keresetcsökkenĂ©st szenvedhetnek el az adĂłrendszer átalakĂtása miatt. EzĂ©rt lĂ©trehoz egy olyan cĂ©lzott kompenzáciĂłs rendszert, amely azokat a munkavállalĂłkat segĂtenĂ©, akik tĂ©nylegesen alacsony jövedelemmel rendelkeznek.A csavar ott van, hogy a fenti kompenzáciĂłs rendszer működĂ©sĂ©hez a kormány a bevĂ©telt a szemĂ©lyi jövedelemadĂł rendszerĂ©n belĂĽl kĂvánja megteremteni, ezzel lĂ©nyegĂ©ben megszĂĽntetve gazdaságpolitikájának egyik fĹ‘ elemĂ©t, az egykulcsos adĂłt. Mindaddig ugyanis, "amĂg az egykulcsos adĂł bevezetĂ©se bárkinek is jövedelemkiesĂ©st okoz", addig az "eddigi adĂłterheknĂ©l alacsonyabb mĂ©rtĂ©kű", átmeneti jellegű hozzájárulást kell fizetni a havi bruttĂł 202 ezer forint feletti jövedelműeknek. EbbĹ‘l a bevĂ©telbĹ‘l pĂłtolják a többiek kiesett jövedelmĂ©t.
A minisztĂ©rium közlemĂ©nyĂ©ben arrĂłl nem esik szĂł, hogy mennyi lesz az extra adĂł, de mivel a közlemĂ©ny szerint az eddigi adĂłterheknĂ©l alacsonyabb mĂ©rtĂ©kű lesz, vĂ©lhetĹ‘leg nem Ă©ri el majd a 16 százalĂ©kot, persze az alapbĂłl fizetendĹ‘ 16 százalĂ©kon felĂĽl. ArrĂłl sem esik szĂł, hogy milyen számĂtások alapján állapĂtják meg, mennyi lesz a hiányzĂł jövedelem, Ăgy azt sem tudni, hogy annak pĂłtlására mennyi extra adĂłt kell beszedni. Arra sem ad magyarázatot a szaktárca, hogy miĂ©rt pont 202 ezer forintnál lĂ©p be az elvonás: e fizetĂ©si kategĂłria ugyanis mĂ©g az egykulcsos adĂłrendszer vesztesei közĂ© tartozik.
A egĂ©szsĂ©gĂĽgy-finanszĂrozás renbetĂ©telĂ©t is a dolgozĂł emberekkel kezdi megfizetteni a kormány: javasolja a munkavállalĂłkat terhelĹ‘ egĂ©szsĂ©gbiztosĂtási járulĂ©k 1 százalĂ©kos emelĂ©sĂ©t. Azt a kĂ©rdĂ©st, hogy ezt a járulĂ©kemelĂ©st be kell-e vonni az adĂłrendszer átalakĂtása miatt kompenzáciĂłba – Ă©s ha igen, milyen mĂ©rtĂ©kben – a kormány a Nemzeti Gazdasági Ă©s Társadalmi Tanács egyeztetĂ©sein kĂvánja megvitatni.
Más informáciĂłkkal is szolgál a közlemĂ©ny. A minimálbĂ©rt pĂ©ldául a jelenlegi 78 ezer forintrĂłl 92 ezerre, a garantált bĂ©rminimumot 108 ezer forintra emelnĂ©k. Pont akkora az emelĂ©s mĂ©rtĂ©ke, ami ellensĂşlyozza az adĂłjĂłváĂrás Ă©s a fĂ©lszuperbruttĂł kivezetĂ©se miatti nettĂł jövedelemvesztesĂ©get ezeknĂ©l a dolgozĂłknál – a reálvesztesĂ©get azonban nem, márpedig 4,2 százalĂ©kos jövĹ‘ Ă©vi infláciĂł mellett ez nem elhanyagolhatĂł. A munkaadĂłkat ez nem fogja vigasztalni, nekik közel 20 százalĂ©kos bĂ©remelĂ©st kell ebben a körben vĂ©grehajtaniuk. A lapunknak nyilatkozĂł munkaadĂłi, munkavállalĂłi szervezetek vezetĹ‘i, elemzĹ‘k, adĂłszakĂ©rtĹ‘k reakciĂłja Ăgy foglalhatĂł össze: ez brutális, rengeteg állást veszĂ©lyeztet ezzel a kormány. CĂ©gvezetĹ‘k arra hĂvták fel a figyelmet, hogy 1,5 százalĂ©kos gazdasági növekedĂ©s mellett irreális elvárás ilyen mĂ©rtĂ©kű bĂ©remelĂ©st átverni a versenyszektoron. A munkavállalĂłi oldal viszont ĂĽdvözli a kormány javaslatát.
A minimálbĂ©reseken tĂşl a többi munkavállalĂłnak a versenyszektorban 5 százalĂ©kos bĂ©remelĂ©st tart szĂĽksĂ©gesnek a nemzetgazdasági minisztĂ©rium. ArrĂłl nincs hĂr, hogy ez átlagĂ©rtĂ©k, vagy mindenkire egyformán vonatkozna az elĹ‘Ărás. Mint ahogy az sem világos, hogy ez a szám milyen viszonyban van az elvárt bĂ©remelĂ©ssel, amit a bruttĂł 300 ezer forint alatt keresĹ‘k esetĂ©ben a nettĂł bĂ©rek megĹ‘rzĂ©se Ă©rdekĂ©ben Ărna elĹ‘ a kormány egy idĂ©n elfogadott törvĂ©ny alapján. Mivel a közlemĂ©ny bĂ©remelĂ©si ajánlásrĂłl beszĂ©l, tehát a szociális partnerekkel folytatott tárgyalások eredmĂ©nye lehet a döntĂ©s, feltĂ©telezhetĹ‘, hogy semmilyenben. Ugyanakkor lapunk Ăşgy Ă©rtesĂĽlt – Ă©s a közlemĂ©ny hangvĂ©tele is ezt sejteti – hogy a javaslatcsomag egĂ©szĂ©rĹ‘l tárgyalni kĂván a kormány, Ăgy elkĂ©pzelhetĹ‘, hogy az elvárt bĂ©remelĂ©srĹ‘l sem központi döntĂ©s szĂĽletik, hanem egyezsĂ©g alapján állapĂtják meg annak a mĂ©rtĂ©kĂ©t.
A visszafogottságrĂłl árulkodik az a javaslat is, amelyik a munkaadĂłknak kompenzáciĂłt ĂgĂ©r a szociális partnerekkel közösen elfogadott bĂ©remelĂ©si ajánlás feletti bĂ©remelĂ©s egy rĂ©szĂ©re. Hogy ez pontosan mit jelent, szintĂ©n nem derĂĽl ki a sajtĂłanyagbĂłl, de informáciĂłink szerint Ă©rdemi kompenzáciĂłrĂłl lehet szĂł. Az intĂ©zkedĂ©s Ă©rtelme mindenesetre megkĂ©rdĹ‘jelezhetĹ‘, hiszen a kormány az adĂłrendszeren keresztĂĽl is el tudná Ă©rni, hogy több maradjon a dolgozĂłknál: most az törtĂ©nik, hogy a cĂ©gekkel megemelteti a bĂ©rt, majd a költsĂ©gvetĂ©sbĹ‘l visszafizeti annak egy rĂ©szĂ©t. VĂ©lhetĹ‘en az egykulcsos adĂłrendszer melletti elkötelezettsĂ©g miatt kell a pĂ©nzeknek ezt a vargabetűt megtennie a munkavállalĂłhoz.
Az alkalmazottaknak is Ăştra kell majd kerekedniĂĽk: a kormány tervei szerint csak azok kaphatnak kompenzáciĂłt, akik felkereseik a legközelebbi adĂłhivatalhoz, ott igazolják, hogy "rövid távon nettĂł keresetcsökkenĂ©st szenvednek el az adĂłrendszer átalakĂtása miatt" (szöveghűen idĂ©ztĂĽk a kormányzati közlemĂ©nybĹ‘l), valamint nyilatkoznak arrĂłl, hogy nincsen egyĂ©b, „be nem vallott, vagy nem megfelelĹ‘en bevallott jövedelmĂĽk”. Ha mindezt hitelesnek tartja a NAV, akkor eljutattja a kompenzáciĂłt. Annak vĂ©gsĹ‘ összege az Ă©ves jövedelem alapján lesz meghatározva, de a munkavállalĂłk elĹ‘legben rĂ©szesĂĽlhetnek.
Az adószakértők hüledezve fogadták ezt a javaslatot, nem értik, mit is kell bevallaniuk az érintetteknek, miért vallanák be, és miért tennék ki magukat egy adóhatósági eljárásnak, még ha több ezer forintról is lenne szó. Nem minden településen működik NAV-iroda, és sokan nem kockáztatnának meg egy átfogó adóvizsgálatot, ha esetleg valami gyanússá válna a ügyfélszolgálaton dolgozóknak.
Ide kattintva Ă©rheti el a tudĂłsĂtást a Nol.hu-n. |